Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SZIKSZAI GYÖRGY ÉLETE

2014.12.26

SZIKSZAI GYÖRGY

(1738-1803)

GYÖRGY ANTAL: A HIT PÉLDAKÉPEI, KÁLVIN KIADÓ, BUDAPEST, 2004. 322.o-331.o.)

 

„Ha valaki azt mondja: Szeretem Istent, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug.” (1 János 4,20a)

„Két kiváltképpen való nemes célja van a mi életünknek: az egyik az, hogy az Isten dicsőítessék miáltalunk, a másik, hogy mi embertársainknak használjunk” (a „Keresztyéni Tanítások és Imádságok” előszavából).

Mária Terézia királynő trónra lépésével újra éledt a reménység az elnyomott református hívekben. Ezt a reményt azonban rövidesen keserű csalódás követte. A királynő ugyanis rendeletek egész sorával semmissé tette azt a kevés „jogot” is, amit még apja, III. Károly biztosított a református és evangélikus atyafiaknak (Carolina Resolutio, 1731).

Negyven év alatt több mint 150 protestáns templomot vettek el vagy romboltak le. A gyakori templomfoglalások és háborgatások nemegyszer parasztfelkelésekhez vezettek, amit katonasággal tudtak elfojtani. II. József trónra lépésével (1780) gyökeresen megváltozott a helyzet. A király felvilágosult uralkodó lévén, egyedül a birodalom érdekeit tartotta szem előtt. Jól látta, hogy vallási türelmetlenség csak kárára van az országnak. Ezért igyekezett a római katolikusok előjogait korlátozni. Eltörölt egy sor szerzetesrendet, majd az 1781-ben kiadott Türelmi rendeletében megtiltotta a protestánsok további zaklatását. Sőt megengedte, hogy ahol száz család él együtt, templomot is építhessenek. Ez a rendelet szinte a haláltól mentette meg a protestánsokat. Méltán jegyezték föl a történelemtudósok, hogy amit egy évszázad (1681-1781) sok keserves küzdelme során sem fegyverrel, sem a sérelmek panaszolásával elérni nem tudtak, azt – Isten kegyelméből – mint egy ajándékképpen megkapták.

Kimondhatatlan volt az öröm a protestánsok körében. Mindenfelé hálaadó istentiszteleteket tartottak, és a királyt az égig magasztalták. Ezeknek a válságos éveknek sok kiváló lelkipásztora közül is kiemelkedik a kor evangélistája, Szikszai György, a „Keresztyéni Tanítások és Imádságok” írója. Ma az ő életét mondom el nektek.

 

Gyermek- és ifjúkra

Az öröm és bánat szinte állandó vendég a békési Szikszai lelkészcsaládban, mert ahogy születnek, úgy sorra meg is halnak a gyermekek. A kis György felé is kinyújtotta kezét a halál. Ugyanis 1739-ben Békés városában pestis tört ki, és elpusztult a város fele. Ő csodálatos módon megmenekült. Ahogy felcseperedett, „jó és nagyindulatú szüleitől a hazájabeli iskolában kezdett taníttatni” a tudomány ábécéjére. Innen azonban nemsokára a hódmezővásárhelyi latin-iskolába került. A kis Szikszai nem sokáig maradt az iskola növendéke. Az egyik vakációról vissza sem engedte az édesapja.

  • Édes fiam, úgy látom, hogy Isten téged különös tehetséggel áldott meg. Ezért elhatároztam, hogy továbbtanulásra a nagyhírű Debreceni Kollégiumba íratlak be. Tudod-e, hogy ki tette híressé ezt az iskolát? – vizsgáztatta az apa.
  • Hogyne tudnám. A reformáció erős bajnoka, Méliusz Juhász Péter.
  • Jól feleltél. Az iskola azóta is a magyar református egyház szellemi központja. Ez a Kollégium segíti a mi békési iskolánkat is. És még sok száz iskolát, szerte az országban. Ők adják a tanítókat a vidéki iskoláknak, és fogadják be az onnan érkező tehetségeket. Olyan ez a Kollégium, mint egy tápláló édesanya („alma mater”), aki keblére öleli gyermekét.

A kis Szikszai nagy figyelemmel hallgatta édesapját.

  • Hát azt tudod-e, hogy ma kik tanítanak a Kollégiumban?
  • Valamit meséltek a tanítóim, hogy van ott egy ördöngös professzor, aki olyan masinát szerkesztett, hogy ha forgatják, szikrát hány.
  • Azt a professzort Hatvani Istvánnak hívják. Jeles orvos és fizikus, de mindenek felett kegyes életű lelkipásztor. Van azonban Debrecenben több jeles tanár is, de mindnyájukat fölözi Maróthi György professzor, aki egészen újjáformálta az iskolai rendet: hét alsó és hat felső tagozatra. Akik ebből az iskolából kikerülnek, jeles tanárokká és lelkészekké válnak.
  • Mindent megteszek, édesapám, hogy ne okozzak csalódást – fogadta meg a fiú.

 

 

A Kollégiumban

 

Könnyű volt megfogadni, hogy nem okoz csalódást apjának, de nagyon nehéz volt megtartani. Nem a tanulással volt baj, hanem a viselkedésével. A Kollégiumban szigorú fegyelem uralkodott, és a kis Szikszai nehezen tudott beilleszkedni ebbe a rendbe. Hol elaludt, és nem ment reggeli áhítatra, hol „lógott” az óráról. Egyszer pipázáson kapták (a cigaretta későbbi találmány). Fegyelmi vizsgálat lett belőle. A diákbíróság – amit akkor latinul sedes scholasticá-nak hívtak – vallatóra fogta a tetteseket.

  • Honnan szereztétek a dohányt?
  • Dobsa Tamástól kaptam – vallotta Szikszai.
  • Ne hazudj, nem te adtál pénzt az iskolaszolgának, hogy hozzon dohányt?
  • De a pipát te vetted!

A diákbíróság szigorú ítéletet hozott: egy napi teljes böjt!

Volt azonban ennél súlyosabb eset is, ami bizony nem vet jó fényt a fiatal Szikszaira. Történt ugyanis, hogy az iskolaszolga egy kendőbe kötött aranyforintot talált. Nagy pénz volt ez akkor. Bevitte az osztályterembe és felmutatta.

  • Fiatalurak, kié ez a tarka kendő?
  • Az enyém – ugrott oda Szikszai -, és kitépte a szolga kezéből a kendőt.
  • Hogy volna a tied! Sose volt ilyen kendőd – így a másik.
  • Ez a tied, ni – s ezzel orron vágta diáktársát.

A fiút elöntötte vér. Sírva ment panaszra. Összehívták a diákbíróságot. Az igazgató vallatóra fogta a fiúkat, de mindegyik a maga igazát hajtogatta. Az igazgató végül megunta a dolgot.

  • Tegyétek a kezeteket a Bibliára, és esküdjetek meg, hogy az igazat mondjátok.

Társa megesküdött, Szikszai azonban fejlehajtva, hallgatott.

  • No, mi lesz? – kérdezte az igazgató.
  • Bocsánatot kérek..., a kapzsiság ördöge megkísértett, hogy a pénzt megkaparinthassam. Hazudtam, az arany nem az enyém...

Az igazgató szigorúan nézett rá.

  • Pap fiú létedre ilyen példát mutatsz a többieknek? Szégyelld magad! Lopsz is, hazudsz is! Milyen ember lesz így belőled? Takarodj a szemem elől!

Szikszait szinte a földre sújtotta kemény szó. Szeretett volna a föld alá süllyedni szégyenében. Félrehúzódott az udvar egyik sarkába, csakúgy hullottak a könnyei.

  • Uram, bocsáss meg, hogy hazudtam, hogy lopni akartam. Megérdemelném, hogy mindenki megvessen. Segíts, hogy meg tudjak változni.

Komoly elhatározással ment fel a szobájába. Nem szólt senkihez, csak lefeküdt az ágyára, és a fal felé fordulva csendesen sírdolgált. Hetekig, hónapokig tartott ez a belső nagy vívódása. Isten valóban meghallgatta könyörgését, és a régi szívét új szívre cserélte. Csendes, szorgalmas fiúvá lett az addig indulatos, sokszor fékezhetetlen fiú. Osztálytársai alig ismertek rá. Kiváló esze és szorgalma révén a legjobbak közé küzdötte fel magát. Tanárai ezt azzal jutalmazták, hogy rábízták a hetedik osztály tanítását.

Diákéveinek sok-sok bukdácsolása fejeződik ki imádságos könyvének ezekben a soraiban:

„Jóllehet gyermekségemnek bolondságai, ifjúságom sok bűne és hiábavalósága által jóvoltodra számtalanszor méltatlanná, haragodra pedig méltóvá tettem magamat, mégsem vetettél el engem, nem vetted el rólam kegyelmes atyai szemedet és kezedet, hanem mind életemre és testi táplálásomra naponként gondot viseltél, mint a tudományban oly előmenetelt és a kegyelemben oly növekedést adtál, hogy végül lelkipásztori hivatalra méltattál.” (Keresztyén Tanítások és Imádságok. A lelkipásztor imádsága)

 

Külföldi tanulmányút

A teológiai tudományban elért kiváló eredménye méltóvá tette arra, hogy az itthon szerzett tudományát külföldi egyetemeken öregbítse. Könnyebb volt azonban elhatározni, mint megvalósítania tervét. A Helytartótanács ugyanis mindent elkövetett, hogy a protestáns diákok külföldi tanulmányútjait akadályozza. Így jó esztendőbe telt, amíg a sok utánajárás után végre megkapta az útlevelet, és útra kelhetett Svájc felé. 1763-ban a bázeli egyetemre iratkozott be. Nagy hatással volt rá az egyetemi ifjúság körében tapasztalt lelki ébredés, amely új, friss bibliás szelemmel töltötte meg a megüresedett vallásoskodást. Új eszmékkel, új gondolatokkal feltöltve indult tovább Hollandiába. Két évi komoly egyetemi tanulás után gazdag ismeretekkel tért haza. Azzal a szent elhatározással jött, hogy mindazt a szépet, jót, amit külföldön látott és tapasztalt, itthon mielőbb megvalósítsa.

 

Makói lelkipásztorkodása (1765-1783)

 

A külföldet járt tudós lelkészre csakhamar fölfigyelt több gyülekezet is. Ő azonban a makóiak hívását fogadta el. 1765 nagypéntekjén kezdi meg a szolgálatát. Ez a nap szinte előjele későbbi szenvedéseinek. Nagy erővel és ékesszólással hirdeti Isten bűnbocsátó szeretetét. A hívek áhítatos szívvel, könnyes szemmel hallgatják. Új hang ez az eklézsiában, amelyet ebben az időben a gyűlölködés, részegeskedés és más rút bűnök rongálnak. Bizony nagyon nehéz terep volt a makói, hiszen a város a z 1686-ös török visszavonuláskor porig égett. Az elnéptelenedett városba pedig mindenféle rossz erkölcsű, szedett-vedett népség települt be. Nem könnyű az ilyen gyülevész népet Isten népévé formálni. Szikszai szívében azonban olyan lelkipásztori eszménykép élt, aki „jó példát ad a nyájnak  szent életre és jócselekedetekre”, és ”aki felveszi a szegények és ügyefogyottak gondját”.

Ezzel a szent elhatározással kezdett szolgálatához. Első dolga volt, hogy a „göngyöleg sárral tapasztott sövény templom helyett” szilárd kőtemplomot építetett. A Helytartótanács azonban csak hét évi hosszas könyörgés és utánajárás után adta meg az építési engedélyt. Nagy volt az öröm a gyülekezetben. Menten hozzá is láttak a munkához, és bámulatosan rövid idő alatt (2 év) már tető alatt is volt az új templom.

Svájci mintára megszervezte a presbitériumot is. Kötelességükké tette az egyházfegyelem gyakorlását. A rendetlen életűek, részegeskedők, templomkerülők megintését, súlyosabb esetben az úrasztalától való eltiltását is. Prédikációiban keményen ostorozta a rossz életűeket, nem tűrt el semmiféle lazaságot, duhajkodást, paráznaságot.

Mindez sokakat sértett. Tíz év alatt sok valós és vélt sérelem gyűlt össze a szívekben. Az elégedetlenség parazsa a hamu alatt izzott, és elég volt egy szikra, hogy azt lángra lobbantsa.

 

Gonosz támadás Szikszai ellen

 

Abban az időben az volt a szokás, hogy a templomi éneket jó hangú legények vezették, akik virtuskodásból igyekeztek egymást túlharsogni. Szikszait nagyon bosszantotta a dolog. Ezért az ügyet a presbitérium elé terjesztette:

- Tűrhetetlen – mondta-, amit a legények a templomban művelnek. Javaslom, hogy presbitérium állítson rendes kántort az ének vezetésére.

- Egyetértünk, tiszteletes úr. Tudna-e valakit ajánlani?

- Én úgy gondolom, hogy Turda István megfelelne erre a tisztségre.

Így lett Turda a makói gyülekezet kántora. Eleinte valóban szépen ment a templomi éneklés. Egyik vasárnap azonban kitört a botrány. A kántor úr ugyanis gyakorta öblögette torkát jó borocskával, és egyik vasárnap annyira fölöntött a garatra, hogy – a hívek nagy megrökönyödésére – zsoltár helyett nótára gyújtott. Turdát kivezették a templomból. Az ügy a presbitérium elé került.

  • Már többször figyelmeztettük kendet, hogy tartson mértéket az italozásban. Eddig elnéztük, hogy sokszor részegen ment az istenházába, de amit vasárnap művelt, az valóságos istenkáromlás volt. Ezzel elbocsátjuk a kántorságból.

Turda, aki most is részeg volt, magából kikelve ordítozott:

  • Hát majd meglátjuk, hogy ki megy el Makóról..., én-e vagy ez a basa pap?

Azzal sarkon fordult és bevágta maga után az ajtót.

A kántor ügy tovább bonyolódott. Egyik vasárnap a hívek egy része – főleg Turda ivócimborái – nagy zenebonát csaptak. Ordítozva benyomultak a parókiára. Szikszai keserű szívvel nézte a megvadult embereket, és kemény szavakkal támadt a betolakodókra.

  • Ki hívott ide benneteket? Az ördög bújt belétek?

Az ügy végül Szőnyi György esperes elé került, aki jó szóval valahogy lecsillapította a lázongókat. Turdát visszahelyezték a kántorságba, Szikszai is megnyugodott. A békesség azonban látszólagos volt. Az ellenség csak az alkalomra várt, hogy a tüzet felszítsa.

1781.-ben szörnyű tűzvész pusztított a városban. A templom ás a parókia is áldozatul estek. A károk helyreállítása, a templom újjáépítése sokba került. Ezért a papmarasztáskor azt követelték Szikszaitól, hogy elégedjék meg a fele fizetéssel. Szikszai azonban csak 100 forintot volt hajlandó engedni a fizetésből. Ezen nem lehet csodálkozni, 8 gyermeke volt, az évi fizetése pedig csak 400 ft. Az ügy végül is a püspök elé került, a vármegye is beleavatkozott. Az ügy tovább bonyolódott. Végül is odáig fajult, hogy egyik nap kilenc férfi benyomult a lelkészlakásba, erőszakkal elvették a templom kulcsait és az egyház ládáját, Szikszait pedig megfenyegették, hogy ha önként nem költözik ki a lakásból, családostól az utcára fogják kihordani! Szikszai, hogy megoltalmazza szeretteit a bántalmazástól, nyolc gyermekével elköltözött a városban lévő házába.

Ügye még sokáig bonyolódott, végül az egyházi bíróság minden vád alól fölmentette, vádlóit pedig becsukatta. Szikszai – ilyen meghurcoltatás után – nem vállalta tovább a gyülekezet szolgálatát. Így élt két esztendeig magányban, de nem tétlenségben.

  • „Miután élő nyelvvel nem lehetett – írja a Keresztyéni Tanítások és Imádságok előszavában -, írás által igyekeztem... hasznossá lenni...az Isten dicsőítésére és keresztyén felebarátaimnak lelkikben építésére.”

Szívét azonban nagyon megsebezte a makóiak gonosz viselkedése.

  • „Tudja az Úr, hogy mely nagy hálátlansággal fizettek a makóiak – írja barátainak, Szőnyi Bertalannak -, holott évtizedeken keresztül egyéb sem vezetett, mint a makóiak boldogulásának munkálkodása.”

Kétévi magányában megírta a vallásos irodalmunk remekművét, Keresztyéni Tanítások és Imádságok címmel. Ez az imakönyv református népünknek máig is a legolvasottabb könyve, a Biblia és az énekeskönyv mellett.

 

Debreceni papsága

1785-ben meghívták a debreceni ispotályi, majd néhány év múlva a belsővárosi papságra. Itt is első dolga volt a presbitérium megszervezése és a gyülekezeti élet fellendítése. Könyvei, és ékesszólása révén országos hírnevet szerez. Lelkésztársai is nagyra becsülték, és esperesnek választották. Amikor pedig az 1791-es országgyűlés rendezte a vallásügyeket, lehetővé vált, hogy a református egyház is rendezze sorait. Országos gyűlésen, zsinaton olyan törvényeket hoztak, amelyet az összes gyülekezetre egyaránt érvényes és kötelező. A Tiszántúli egyházkerület képviseletével Szikszait bízták meg (Budai zsinat).

Nagy gondot fordít a lelkészözvegyek és lelkész árvák támogatására. Megszervezi az egyházmegyei segélypénztárt. Jótéteményét kiterjeszti más gyülekezetekre is. Jelentős összeggel támogatja az épülő kassai templomot. Élete utolsó éveiben súlyos betegsége (tbc) annyira elerőtlenítette, hogy képtelen volt ellátni szolgálatát. Ennek ellenére a debreceniek továbbra is gondoskodtak róla. Ezt így köszöni meg:

„Köszönöm nektek, hogy midőn szolgálatra elégtelenné lettem, erőtlenségemben keresztyéni példás indulattal viseltettek irántam.” Hatvanhat éves korában adta vissza nemes lelkét Teremtőjének.

„Oly sebesen lobogott a gyertya, hogy az olaj megszűnt, az erő megfogyatkozott” – mondta Ormos András hajdúszoboszlói lelkész Szikszai fölött tartott gyászbeszédében

 

Szikszai György olyan korban élt, amelyet a francia forradalom eszméi alapjaiban rázták meg. Az istenfélelem helyét az istentagadás, az evangéliumi hitigazságok helyét az észuralom foglalta el. Szikszai érezte a veszélyt, amely az egyházat fenyegeti. Ezért minden eszközzel – élő szóval, írásaival – védte a tiszta református hitet – írja Révész Imre. ha az okoskodó észvallás, amit latinul racionalizmusnak nevezünk, sokáig nem tudott uralkodóvá válni a református egyházban, ha a családokban tovább élt a bibliás keresztyén hit, ebben döntő szerepe van Szikszai Györgynek, aki erőteljes, biblikus igehirdetéseivel és világos bibliamagyarázataival gátat tudott vetni a hivalkodó divatos eszméknek. „Úgy élt, ahogy a Keresztyéni Tanításokban megfogalmazta: Isten dicsőítésére és embertársaink hasznára. Ez az életpélda most is tanít, világosít, vigasztal, térít az ő holta után is. Sőt tanítani fog századokon át, nemcsak a most élőket, hanem a következő nemzedéket is.” (részlet Ormos András gyászbeszédéből)

Amit közel kétszáz évvel ezelőtt kortársai elmondtak felőle, az ma is igaz és megszívlelendő.

Szikszai György életpéldája segítsen titeket is betölteni az Úr törvényét!.

 

János első levele 3,18-24, 4,7-12