Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HITTAN 7 TANÁRI KÉZIKÖNYV/ LORÁNTFFY ZSUZSANNA

39. LORÁNTFFY ZSUZSANNA, REFORMÁTUS EGYHÁZUNK PÁRTFOGÓJA

(Dr. Benke György: Hittan 7. Tanári segédkönyv, Budapest, RPI, 2000, 111.o.-113.o.

 

Egyházunk, sőt nemzetünk történetében voltak olyan „nagyasszonyok”, akik a maguk keresztyén hitével, hazaszeretetével, hűséges és sokoldalú munkálkodásukkal nemcsak mint feleségek vagy édesanyák tudtak sokat tenni és sokat adni, hanem önállóan vagy özvegyen is környezetükért, egyházukért, hazájukért sokat tettek, és sokaknak példaképül lettek. Ilyen volt a 17. században Lorántffy Zsuzsanna, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem felesége.

Lorántffy Zsuzsanna 1600-ban született (valószínűleg) a Borsod megyei Ónodon, az akkor még épségben levő várban. A Lorántffy családnak, édesapjának, Lorántffy Mihálynak többfelé volt birtoka Felső – Magyarországon. Nemsokára Sárospatakra költöznek, és az ottani várban nevelkedik Zsuzsanna – testvéreit,  édesanyját korán elveszti, majd apját is. Ez is oka annak, hogy már 16 évesen mennyasszonya lesz Ónod várkapitánynak, majd Borsod vármegye főispánjának, Rákóczi Györgynek. Mindketten buzgó, Bibliát olvasó református keresztyének voltak, és házasságukat akár a keresztyén mintaképének is lehetne nevezni. Lorántffy Zsuzsanna nagysága akkor mutatkozott meg igazán, amikor Erdély fejedelmévé lett férje gyakran  hadba vonult (a harmincéves vallásháború folyt akkor), és ő önállóan és példás szorgalommal és hozzáértéssel vezette a háztartást a pataki várban és felső – magyarországi birtokain. Élelemmel és hadi felszereléssel látta el férje hadakozó seregét. Csapatokat fogad és fizet, ruhát, ágyúgolyót, lőszert és puskaport készíttet, lovat vesz és küld a táborba. Ugyanakkor segítette az eklézsiákat, istápolta a szegényeket és betegeket, és különösen özveggyé válása után lett fő támogatója, patrónája a pataki kollégiumnak. Ez a nagysága azonban az evangéliumi, Jézus szerinti nagyság volt. Bár három részre szakadt Magyarország keleti részének, Erdélynek és a hozzátartozó Részeknek (Partium), ahová Sárospatak is tartozott, rangban és vagyonban első számú asszonya volt – a pataki vár un. Lorántffy szárnya egyik díszes ablaka alatt mindmáig olvasható ez a felírat: „Anno Domini 1643. Lorántffy Zsuzsanna Erdély fejedelemasszonya, és a Magyar Királyság Részeinek Úrnője” – de nem a fényűző életmódban, ruházkodásban, lakomázásokban akart kiemelkedni, hanem az alázatban, a mások segítésében. Udvartartásuk olyan egyszerű volt, hogy egész Európában párját ritkította. Minden vagyonukkal a köz javát szolgálták. Lorántffy Zsuzsannát magatartása tette naggyá és fejedelemasszonnyá legegyszerűbb öltözetben is. (Hiteles kép nem maradt róla, de a hagyományos kép ilyen egyszerűen, „fejkendősen” ábrázolja őt).

Fejedelmi otthonában az előkelő családok lányait összegyűjtötte, és tanította őket a háztartásnak sok figyelemmel és ismerettel járó vezetésére. A lányok akkor még nem járhattak iskolába. Ezért nemcsak a sütés-főzés tudományára oktatta őket, hanem a gyógynövények ismeretére, gyógyszerkészítésre, varrásra, hímzésre. Művészi hímzések kerültek ki a keze – és kezük alól. De nem magának készítette ezeket a terítőket és keszkenőket, hanem legtöbbször valamelyik egyház kapta azt. Mindmáig megmaradt néhány ilyen művészi kivitelű egyházak és múzeumok kincseként. (A sárospataki kollégium múzeum is látható egy nagy alakú őrasztali terítő abból az időből, az akkor szokásos un. úri hímzéssel díszítve.)

Abban az időben a nők nem vettek részt a közművelődésben, nem foglalkoztak tudományos kérdésekkel. Lorántffy Zsuzsanna ebben is kiemelkedett kortársai közül. Nemcsak az udvarában foglalatoskodó, hímezni tudó lányoknak olvastatott fel a Szentírásból és a klasszikus íróktól, hanem maga is írt és kiadott könyveket. Meg is botránkozott ezzel némelyeket. A „Mózes és a próféták” című könyvére válaszul gúnyos, bántó kritika jelent meg. Férje ennek minden példányát felvásároltatta, elégettette, nehogy felesége megtudja és megkeseredjen miatta. Kivette a részét az akkor folyó ortodox-puritán vitából, és abban férjével egyet nem ért a puritánusok mellé állt.

Mint fejedelemasszony, gyakran tartózkodott Gyulafehérváron, férje fejedelmi székhelyén. De amikor tehette, Patakon tartózkodott. Mikor 1648-ban özveggyé lett, végleg patakra költözött, és még több időt, pénzt és szeretetet fordított a kollégium támogatására. Naponta mentek a cipók százai a várból a kollégiumba, a diákok táplálására. megnyerte a pataki kollégiumnak kora leghíresebb pedagógusát, a cseh-morva Coménius Ámos Jánost, aki 4 évig munkálkodott Patakon, és tette az iskolát nemzetközi hírű „Akadémiává”. A kollégium főbejárata árkádjai alatt elhelyezett emléktáblák egyikén Comenius és Lorántffy Zsuzsanna látható néhány diákkal, és fölírat Lorántffy Zsuzsanna vallomását tartalmazza: „Te látod Isten, mint az édesanya magzatait, a dajka az ő kisdedeit, úgy igyekeztem nevelni Istennek és szegény hazámnak szolgálatára.” A nagy értékű családi, Rákóczi könyvtárat is a kollégiumnak adományozta, és ezzel a fejedelmi adománnyal – kb. 3000 kívül-belül nagy értékű könyvvel lett igazán Nagykönyvtárrá a kollégium könyvtára. (Jó néhány könyv máig megvan, és láthatók bennük Rákóczi György saját kezű bejegyzései).

Megpróbáltatásokban és keserűségekben is volt része élete során. Első gyermekük meghalt. György és Zsigmond fiaikat Isten félelmében nevelték. Zsigmondban volt nagyobb reménységük, aki szelíd lelkű és tudományoknak élő ember volt. Ő volt a kedvenc. Az újabb gyászos események azonban újra kezdődtek. Zsigmond feleségül hozta V. Frigyes pfalzi választófejedelem lányát, a szép és kedves Henriettét, aki három havi házasság után meghalt. Nemsokára férje, Zsigmond is követte őt a sírba, járványos betegség vitte el. György sok aggodalmat és bánatot okozott a szülőknek. hatalomra törő, mulatozásnak élő ember volt. Feleségül vette Báthory Zsófiát, aki katolikus volt, és bár formailag áttért reformátusnak, de bensőleg régi vallásához ragaszkodott. Férje halála után visszatért előbbi vallásába, és elüldözte a református kollégiumot birtokáról, Patakról.

Lorántffy Zsuzsanna 1661-ban bekövetkezett haláláig segítette egyházát és patronálta a pataki kollégiumot. Így mondta ő maga: „Isten dicsőségét s vallásunk igaz tudományát akarjuk megtartani, s ennyi keserűségünk közt való életünket csak arra rendeltük, miképpen naponkint vallásunknak szolgálhassunk.” Sárospatakon, valószínűleg a mostani római katolikus templomban – akkor a Lorántffy, ill. Rákóczi család birtokában levő vártemplomban – temették el, vagy a vár melletti régi kolostor épülete alatt nyugszanak hamvai.

Tompa Mihály így emlékezik rá:

Fejedelmi nő volt bizonnyal

Világ szerént, lélek szerént,

Több díszt nem nyert bársony-bíborral,

De ő hintett ezekre fényt.

Korát előzte, mint az égen

A tündérhajnal a napot,

Hogy akkor is ragyogjon, éljen,

Mikor a nap lehanyatlott.”