Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


JÁTÉKRÓL SZÓLÓ PEDAGÓGIAI GONDOLATOK A NEVELÉSTÖRTÉNET TÜKRÉBEN

2014.04.23

2.3. Játékról szóló pedagógiai gondolatok a neveléstörténet tükrében

„Én tanuló és szorgalmas, de amellett játékos magyar gyerekeket akarok. Mert csak játékos, eleven magyar gyerekekből lehet derűs, dolgos magyar férfi, aki vállalkozását s az élet nagy kötelességeit emelt fővel, mosolyogva, és nem elkeseredésével vállalja.”

Klebesberg Kuno beszéde az Országos Gyermekvédelmi Kongresszuson, Bp., 1926

A korai feudalizmusban a játék, akár a spártai kultúrához hasonlóan a harcra való felkészülés egyik eszköze volt. Hogy milyen játékkal játszhattak a középkor gyermekei, arról id. Pieter Brueghel festőművésznek 1560-ból való alkotása a „Gyermekjátékok” ismertetnek meg bennünket, amely 84 különböző játékot mutat be, melyek közül ma már csak néhányat ismerünk (pl. a karikázás, bakugrás).

Vives[1] főleg a leánynevelésben látta a játék jelentőségét (babák, a valóság miniatürizált mása) Tankönyveket írt, neveléstudományi műveket alkotott. Életműve igen jelentősnek mondható, még akkor is, ha már életében Erasmus mögött emlegették, akihez élete végéig szoros barátság fűzte.

A humanizmus[2] képviselői figyelmet fordítottak arra, hogy a tananyag vonzó, és játékos legyen. A nevelés lényegének a bensőséges emberi kapcsolatot tartották, meglátták az egyéni hajlamok, a játék jelentőségét.

Coménius[3] hirdette meg elsőként, hogy a munka és a játék egyenértékű fogalmak. Jon Amos Coménius munkássága kiemelkedő, aki szerint a tétlenség ellen a legjobb a játék, de nemcsak a gyermekeknek, hanem az ifjú embernek is. Coménius a mindenkinek minden (pánsófia) elvét vallotta. Szerinte a természet beoltja a tudomány, a bölcsesség, az erény, a vallás csíráit az emberbe. Minden ember Isten képmása. Az Orbis Pictus című műve, a látható világ, ebben a könyvben már képi illusztrációkat alkalmaz (szemléltetés). Foglalkoztatta az a kérdés, hogyan lehet felhasználni a játék pedagógiai értékét a tanulás hatékonyságának növelésére. Az iskola előkészület a komoly dolgokra, s legyen játékos, természetes, vidám. Iskolai színházat szervezett, felhívta a figyelmet a játék jelentőségére. Az egyik legismertebb műve, a „Schola Ludus” 1654-ben látott napvilágot.

Locke[4] a tananyag gyakorlati hasznosságának szerepét emelte ki. Nevelési eszménye a gentleman volt. A magánnevelés híve volt, mivel így jobban figyelembe tudta venni a tanítványa egyéni sajátosságait. „A játékot[5], mint a természetes gyermeki életmegnyilvánulást, megnyilatkozást fogadta el. Azt tartotta, hogy minden játéknak és szórakozásnak, hasznos szokások elsajátítását kell céloznia, máskülönben rossz.”

Franke[6], a pietizmus kiemelkedő alakja. Nagy iskolaszervező is volt. Iskoláiban arra törekedett, hogy tanulóinak gyakorlatias tudást, szakmai ismereteket nyújtson. Franke az iskolákon kívül könyvnyomdát, gyógyszertárat és árvaházat is létesített. Halálakor oktatási, kulturális és népjóléti intézmények egész városrésznyi rendszerét hagyta hátra. Célja a cselekedetekben megnyilvánuló hitéletre való nevelés. A játékot[7] a „romlás idejének” tartotta, a bűnhöz való közeledésnek, vagy magának a bűnnek – pl. a táncot, ugrálást. Fontosnak tartja a család nevelő erejét, és a tanítók személyes példaadását.

Bél Mátyás[8] volt az, aki korszerűsítette Magyarországon iskolája tantervét, a gyermekek adottságaihoz alkalmazkodott. A magolással szemben, a megértésen alapuló tanulásra helyezte a hangsúlyt.

Debrecenben a svájci és hollandiai tanulmányokról hazatérő Maróthi György[9] vezetett be jelentős reformokat. 1770-ben jelenik meg részletesen kimunkált tanterve. Emellett új szemléltető eszközöket és tankönyveket vezetett be. Ő az, a újjászervezte a kollégiumi énekkart, a kántust. Az addigi egyszólamú éneklést a többszólamú énekkultúrával váltotta fel.

A 18. század elejéig „a játékot tanulást könnyítő tevékenységnek tartják, elismerik szerepét az intelligencia formálásában. Gyermeki és természetszerű megnyilvánulásnak tartják, pedagógiai transzfer feladatát tölti be, nevelési eszköz. Voltak azonban, akik hangoztatták, hogy a tanulást és a komoly életet negatívan befolyásolja a játék.”[10]

Rousseau[11] nevelési eszménye a szabad ember. A játék célnélküliségét, szabadságát hangsúlyozza. Minden tevékenység, amelyet a gyermek maga tesz jó, és hasznos, természetes, és ehhez a játék is hozzátartozik.

A 18. század végi Németországban bontakozott ki a filantropisták (emberbarátok) mozgalma. Ez a pedagógiai irányzat magába ötvözte Locke, Rousseau gondolatait, és a Leibnitz – Wolf – féle német racionalista filozófia egyes elemeit. A filantropisták emberibbé, természetesebbé kívánták tenni az iskolai nevelést úgy, hogy az közelítsen a hétköznapi élet követelményeihez. Basedow[12] játékos ötletekkel tanította a geometriát, a törteket pl. almaszeleteken. A Filantropiumban folyó nevelés következtében edzetté, ügyessé, erőssé akarták fejleszteni a tanulókat. Sok szabadban folytatott gyakorlat, játék, kirándulás jellemezte a gyerekek életét. A felnőttek is együtt játszottak a gyerekekkel. Rousseau- t követték a tanítási módszerek tekintetében. Igyekeztek mindent játékossá, szemléletessé tenni. Az olvasás tanításához mézeskalácsból sütött betűket használtak. Salzmann[13] a nevelési tervben naponta egy bizonyos időt játékra és szórakozásra szánt. Trapp[14] szerint minden játék munka, és minden munka játék lehet.

Témánk szempontjából említést érdemel a németalföldi Guths-Muts[15] munkássága, aki könyvet írt a fiatalok és a felnőttek játékáról, melyben szükséglet-jellegét, unaloműző, pihentető vagy versenyeztető szerepét hangsúlyozta. Ezzel szemben Herbart[16] poroszos rendszere kizárta a játékot az iskolából. A nevelési folyamat szinte kormányzásból (a tekintélyelvű nevelés alaptétele, fenyegetés, felügyelet, parancsok, tilalmak, büntetések) oktatásából, és erkölcsi nevelésből állt, melynek célja a jellemformálás.

Schleiermacher[17] rendszerezi a játék társadalmi és pedagógiai összefüggéseit.

A játék kivételes jelentőségét a tanulásban a XIX. században Fridrich Fröbel[18] emelte ki. Jelentős érdemei vannak az óvodai nevelés módszereinek fejlesztésében. Játékintézetet, majd óvodákat alapított. Rámutatott a gyermeki játék nevelő-képző-fejlesztő jelentőségére. A játékos foglalkozások és eszközök egész rendszerét dolgozta ki, amelyeket a szakirodalom Fröbel „adománya” – iként emleget.

Magyarországon Brunszvik Teréz grófnő nevéhez fűződik az első óvodák (1828, Angyalkert néven, Budán) és bölcsődék megalapítása.

A magyar közoktatás Eötvös József minisztersége idején nagyszabású reformon ment át. Ehhez az időszakhoz fűződik a magyar iskolaügy, a népoktatás első modernizációs kísérlete, melyben részt vett a magyar pedagógia egyik nagy alakja Kiss Áron[19], aki fontosnak tartotta a néphagyományok, ezen belül a népi játékkincs szerepét. A pedagógiai irodalom „elhanyagolt ágaként” emlegette a játékokról szólót, és felhívta a pedagógus kollégáinak figyelmét a népi játékok pedagógiai hasznára. Kiss Áron Magyar Játéktársaság őrzi, ápolja névadójának lelki, szellemi hagyatékát. 2005-ben emlékeztek meg Kiss Áron püspök születésének 190. valamint fiának dr. Kiss Áron pedagógusnak, néprajzkutatónak születésének 160. évfordulójára Porcsalmán, egy rövid kiállítás keretében.

Nógrády László[20], Nagy László gyermektanulmányi munkaközösségéhez tartozott, mint annak egyik legkiválóbb tagja. Szerinte a gyermek fejlődésének biológiai jelensége a játék (ösztönelmélet). Okai a fejlődésben szerepet játszó ösztönök. A játék jellemzői: az ösztönök kielégítésével járó jóleső érzés. A gyermek mindig játszik, még akkor is, ha beteg. Mivel a gyermek fejlődésére legnagyobb hatással a játék van, ezért figyelembe kell venni a gyermek vizsgálatánál, családi és iskolai nevelésben egyaránt. Ennek következtében – vallja Nógrády László – a gyermeket és a játékot nem szabad elválasztani egymástól (sem a családban, sem az iskolában) mert a gyermek egészséges nevelése a játékon keresztül valósul meg.

A reformpedagógia, az alternatív iskolatípusok megjelenése változást hozott a játék megítélésében. E mozgalom a 20. század elején bontakozott ki, és rendkívül jelentős volt kora nevelési felfogására, egyes irányzatai a mai napig élnek, és hatnak a mai kor emberére is.

Mária Montessori[21] (1870-1952) orvos-pedagógus munkássága mérföldkövet jelentett a játéktörténetben. Pedagógiai rendszerének két alapeleme a gyermeki aktivitás és szabadság. a szabadság elve azt jelenti, hogy minden gyermeki tevékenység megengedett, ami nem sérti a többi gyermek önálló tevékenységét. A gyermeki aktivitásnak Montessori szerint két alapvető feltétele van: a gyermekhez méretezett, megfelelően berendezett tér és a tevékenységet befolyásoló, irányító eszközök. A gyermekek számára elérhető magasságban, didaktikai eszközrendszert dolgoz ki, amelyet intézményében alkalmaz. A gyerekek ezekkel az eszközökkel, melyek tulajdonképpen játékszereknek tekinthetők, bármikor játszhatnak. ezek fejlesztő eszközök, észlelési, érzékelési, gondolkodási, manuális képességeiket fejlesztik. Az eszköz mindig valamilyen probléma elé állítja a gyermeket, amit maga oldhat meg. A tanító segítőtárs és vezető, kapocs a gyermek és a környezete között.

Módszertani eszközei mind a világ megismerésére és felfedezésére, törvényszerűségek felismerésére serkentik a gyermeket. Sok képet, puzzlét, betűkészletet is használt, a szerepjáték jelentőségét azonban nem ismerte fel. Követői később megteremtették a szerepjáték lehetőségét is.

Sok Montessori-óvoda működik ma is. A játékot sajátos gyermeki tanulásként értelmezik, melynek lényege az érzékelve cselekvés. Fő módszer a gyermek megfigyelésére építő szeretetteljes szolgálat. A berendezés gyermekközpontú: kicsinyített bútorok, nyitott polcok, és a jellegzetes Montessori eszközök sokasága látható.”[22]

Celestin Freinet[23] a modern francia iskolamozgalom kiemelkedő alakja, tanító, új iskolát alapított. Lényege, hogy a gyermek ismerkedjen meg, kerüljön közel a természethez. Játékban, megfigyeléssel, egyéni és közvetlen természetismerő tevékenységekkel kívánta elérni ezt a célt. Az érzelmekkel is átitatott személyes átélés biztosítja az aktív, szabad önkifejezést, a motivált tanulást.

„Ma is működnek Freinet-óvodák.[24] Ezekben az óvodákban szabad választás alapján alakul a napirend. Minden tevékenység örömteli játék is egyúttal, valódi eszközökkel valódi munkavégzés folyik műhelyszerű környezetben. A gyermek fejlesztésére egyéni tervek készülnek.”

A Waldorf-pedagógiában[25] is domináns a játék, mint a szabad gyakorlás egyik formája, amelyhez itt is a gyerekeknek készült tárgyakat használnak.

A reformpedagógiában fontos szerepet tulajdonítottak a játéknak, ebben legfőképpen a pszichológiai megfontolások működtek közre. Megpróbálják feltárni a játék fejlődés-lélektani jelentőségét, a különböző nézőpontokból közelítenek hozzá. Megpróbálják összefoglalni, rendszerezni a játék pedagógiai jelentőségét.

Karácsony Sándor a 20. századnak kiemelkedő egyénisége új utakat keresett a nevelés terén. Pedagógiai koncepciójának társlélektani alapjait dolgozta ki.

A pszichológia egészen a 19. század végéig az egyén, az individum lelki működéseit tanulmányozta. Vizsgálta az egyes ember értelmi, érzelmi, akarati tevékenységét, sőt közérzetét és hitét is. A 20. században a pszichológia keretei között is előtérbe került a közösségi szemlélet. Hatékonynak bizonyult kis közösségek társaséletének tanulmányozása. „...legegyszerűbb két ember társaslelki életét tanulmányozni, hiszen az, ami társaslélek törvényszerűségét teszi, mindig az egyes ember sajátos viselkedése a másikhoz képest ( másikkal, a másik által, a másikra nézve) s ez már két személynél megfigyelhető”[26]. A társaslélektan egy viszonyt feltételez, és ezt a viszonyt, kapcsolatot vizsgálja két ember között. Ilyen viszony és kapcsolat létezik növendék és nevelő között is, ún. pedagógiai alapviszony. Vizsgálni kell ebben az alapviszonyban a gyermek, a növendék és a nevelő viszonyát egymáshoz. Kölcsönösen hatnak egymásra, s egymásra vonatkozásuk eredménye a növekedés.

Mi a kisgyermek joga? Mi a kisgyermek szociális életérzése? Miben él a gyermek „másokra nézve”? Mi a gyermek kollektív életmegnyilvánulásainak természetes kerete? – kérdezi Karácsony Sándor, majd meg is adja a választ: a játék. A játék a kisgyermek kollektív életmegnyilvánulásainak kerete. Az a kisgyermek él jogaiba beleágyazottan, akinek a játék megadatott. És az a gyermek van lelke mélyén kisemmizve, akinek nem adatott meg a játék. Természetesen nemcsak a játék az egyik társaslelki jelenség kis életének megnyilvánulásai közben. Természetesen van művészete, nyelve, társadalma, sőt vallása, de ezek mind játékosak.

Karácsony Sándor pedagógiai munkássága során tudatosult az az alapvető felismerés, hogy a 20. század a „társ”, a „másik ember” felfedezésének a kora, művészetben, tudományban, társadalomban egyaránt. Felfedezése alapvetően változtatta meg pedagógiai gondolkodását, melyben követendő mintát adott az utókor számára.



[1] Juan Luis Vives (1492-540), spanyol származású, de Németalföldön élő filozófus, teológus, filológus és jeles humanista. Erasmus, Morus, és Budaeus levelezőtársa és baráti körének tagja. Magyarországon kevésbé ismert Vives alakja, a lexikonok, egyetemes neveléstörténeti munkák keveset írnak róla. Vives életével kiváló példát adott minden tanítónak a krisztusi modell követésére, ő szelíden és csendben mindenkit boldogítani kívánt, gondolatai máig élnek pedagógiai rendszerünkben- írja Dr. Kéri Katalin: Neveléstörténeti Füzetek, OPKM, Budapest, 1993, 3-11.p.

[2] Rotterdami Erasmus is foglalkozott oktatási-nevelési kérdésekkel.

[3] Coménius, Jan Amos Komensky (Nivnice, 1592. 03.28. – Aszterdam,1670.11.15.), cseh pedagógus. Korán árvaságra jutott, és a nagynénje nevelte fel, a cseh testvérek szervezetének támogatásával. E közösség pedagógiai programja figyelemre méltó. Fontosnak tartották a betűismeret terjesztését a nép körében, törekedtek a Biblia minél szélesebb körű megismertetésére. Állandó üldöztetésnek voltak kitéve, de a nevelést, a tanítást a legnehezebb időkben is szívügyüknek tekintették. Egyetemi tanulmányai után pappá szentelték. A harmincéves háború kitörése után súlyos csapások érték, elvesztette családját. A fehérhegyi csatában (1620) vereséget szenvedett a csehek a Habsburgok ellenes felkelése. A cseh testvérek közösségei a környező országokban találtak menedékre. Lengyelországban, Angliában, Svédországban élt a Didactika Magna szerzője, majd Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony meghívja Sárospatakra, hogy magas szintű papképző intézménnyé szervezze a sárospataki kollégiumot. Coménius négy esztendeig marad itt. Majd újra Lesznóban, végül Amsterdamban telepedett le. Pukánszky Béla Neveléstörténet II. JGYTKF Kiadó, Szeged, 1993. 10-11.p.

[4] John Locke (1632-1704) az angolszász felvilágosodásnak a legnagyobb korai képviselője. 2Édesanyját korán elvesztette. Édesapja puritánus ügyvéd, a királyi önkénnyel szembenálló parlamenti csapatok kapitánya volt. Fiával rendkívül szigorúan bánt. Tizennégy éves korában a londoni Westmister-scool tanulója lett. Az iskola rektora a latin, görög, héber és arab nyelv oktatását tekintette fő feladatának. Később az oxfordi egyetemre került és filozófiát hallgatott. Megismerkedett Bacon, Hobbes és Descartes tanaival. Az utóbbi hatására az orvostudományt is tanulmányozni kezdte. Később ő is Hollandiába menekül. Innen küldi haza barátjának azokat a leveleket, amelyekben kifejti a gyermeknevelésről vallott nézeteit. Ez később 1693-ban, „Gondolatok a nevelésről” címmel jelent meg.” Pukánszky Béla Neveléstörténet II. JGYTKF Kiadó, Szeged, 1993.10-11.p-

[5] Dr. Takács Bernadett: GYERMEK - JÁTÉK - TERÁPIA, OKKER Kiadó Kft. Budapest,2001. 27.p.

[6] August Hermann Franke (1663-1727) Német evangélikus teológus. „Franke teológiát tanult, majd Halle városának egyetemére került, ahol keleti nyelveket tanított. Ugyanakkor az egyik külváros lelkészi állását is betöltötte. 1695-ben saját lakásán szegényiskolát nyitott. A harmincéves háború következményeként árvák, betegek és nyomorékok tömegei lepték el a városok utcáit. Franke húszesztendős lelkészi tevékenységével sokban hozzájárult ahhoz, hogy Halle városában a körülmények változzanak.” Pukánszky Béla: Neveléstörténet II. JGYTKF Kiadó, Szeged, 1993. 8-10.p.

[7] Dr. Takács Bernadett: GYERMEK - JÁTÉK - TERÁPIA, OKKER Kiadó Kft. Budapest, 2001. 27.p.

[8] „Bél Mátyás (1684-1749), a magyar pietizmus kiemelkedő alakja, a besztercebányai, majd a pozsonyi evangélikus líceum igazgatója. Halléban Franke tanítványa, majd tanártársa, sőt később a neves pietista pedagógus fiainak tanára lett. Hazatérése után a pietista pedagógia szellemében újítások egész sorát honosította meg.” Pukánszky Béla: Neveléstörténet II. JGYTKF Kiadó, Szeged, 1993. 65-66.p.

[9] Maróthi György (1715-1744) Debrecenben matematikát. történelmet és latin nyelvet tanított. Rövid tanári működése alatt széles körű elméleti és gyakorlati tevékenységet fejtett ki. A kollégiumi oktatás és nevelés rendjét a külföldi tapasztalatok alapján kívánta megreformálni. Pedagógiai Lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978, 107-108.p.

[10]Így foglalja össze ezt a korszakot Dr. Takács Bernadett: GYERMEK - JÁTÉK - TERÁPIA, OKKER Kiadó Kft. Budapest, 2001. 28.p.

[11] Jean-Jacques Rousseau (1712-1778). Neveléssel és oktatással kapcsolatos gondolatai gyökeres változást idéztek elő a pedagógiában. „Vissza a természethez„ gondolata máig is hat. Rousseau volt az, aki gyökeresen új alapokra helyezte a gyermekről, a gyermekkorról alkotott felfogást. A gyermek szerinte, mint természeti lény eredendően jó, csak a társadalmi együttélés rontja meg. Pukánszky Béla: Neveléstörténet II. JGYTKF Kiadó, Szeged, 1993. 18-30.p.

[12] Johann Bernhardt Basedow (1723-1790) teológusnak készült a lipcsei egyetemen, de lelkészi állást sohasem töltött be. Egy gazdag nemesi család gyermekeinek magánnevelője lett, majd középiskolai tanárként működött. A tanítás új útjait mutatta be 1770-ben kiadott Módszertan című könyvében. Hamarosan kitűnő munkatársakra tett szert, mint Ernst Trapp és Christian Salzmann (1744-1811). A német pedagógiai irodalmat valamennyien jelentős mértékben gazdagították. Basedow Filantropiuma 1793-ban zárta be kapuit. Pukánszky Béla Neveléstörténet II. JGYTKF Kiadó, Szeged, 1993.36-37.p.

[13] Christian Salzmann (1744-1811) Basedow munkatársa.

[14] Ernst Trapp szintén Basedow munkatársa.

[15] Johann Christop Friedrich Guts-Muts (1753-1839) A filantropizmus egyik legkiemelkedőbb németországi képviselője. Életműve elsősorban a filantropista testnevelési elvek rendszerezéséhez és az iskolai testnevelés szakanyagához kapcsolódik. Pedagógiai lexikon Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978. 56-57.p.

[16] Johann Friedrich Herbart (1776-1841) a 19. század első felében dolgozta ki pedagógiai elméletét. A hatás, amelyet ez a neveléstan a pedagógia fejlődésére gyakorolt elementáris erejű volt - írja Pukánszky Béla - de csak alkotója halála után, a század második felében kezdett kibontakozni. Attól kezdve gondolatai rendkívül mélyen ívódtak be a klasszikus középiskolák pedagógiai gyakorlatába. A nevelés célját az etika,. a hozzá vezető utat a pszichológia szabja meg. érdeme, hogy oktatásmódszertana és tantervelmélete rendet vitt a korábbi – pusztán szájhagyományokon alapuló – esetleges, ötletszerű tananyag kiválasztásba és oktatási folyamatba. Az emberre és a természetre vonatkozó tudásanyag egyensúlyát kívánta megteremteni. Pukánszky Béla: Neveléstörténet II. JGYTKF Kiadó, Szeged, 1993. 95-100. p.

 

[17] Friedrich Daniel Ernst Schleiermacher (1768-1834) Német evangélikus teológus, pedagógus és filozófus.

[18] Friedrich Fröbel (1782-1852). Nagy hatással volt rá Pestalozzi, akinek yerdoni intézetében eltöltött két esztendőt. Fröbel pedagógiája a klasszikus német filozófia tanításán nyugszik. A természetelvű pedagógia híve: eszerint a gyermek testi és lelki kibontakozásában a természet menetét követi. A gyermeki természet mindenekelőtt ösztönökben nyilvánul meg – vallja Fröbel. Ezek a következők: a tevékenység ösztöne, a megismerés ösztöne, a művészi ösztön és a vallási ösztön.” Pukánszky Béla: Neveléstörténet II. JGYTKF Kiadó, Szeged, 1993.82-83.p.

[19] Kiss Áron (Porcsalma 1845 – Bp. 1908) tanár, pedagógus, néprajzkutató. Sárospatakon járt ref. tanítóképzőbe. 1870-től a nagykőrösi tanítóképző igazgatója. 1875-től a budapesti állami polgári iskola tanítóképző intézet tanára, majd igazgatója. Néprajzi munkássága elsősorban a gyermekjátékok területén értékes, bár szokások és hiedelmek gyűjtésével is foglalkozott. Összeállította az első jelentős magyar népi gyermekjáték gyűjteményt, 1891-ben. (Néprajzi Lexikon)

[20] Nógrády László (1871-1939) gyermekpszichológus, gimnáziumi tanár. Az 1910-es évek elején az egész országra kiterjedően megszervezte a gyermek egyéniségére, érdeklődésre és játékára vonatkozó adatgyűjtést. Munkái közül legismertebbek a játék és a mese kérdéseivel foglalkoznak. Pedagógiai Lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978, 309.p.

[21] Mária Montessori[21] (1870-1952) A korszak fiziológiai, pszichológiai kutatásaira alapozta rendszerét, aki Olaszország első orvosnőjeként 1896-ban szerzett diplomát. 1898-tól értelmi fogyatékosok nevelésével foglalkozott. 1907-ben kapott lehetőséget arra, hogy időközben kidolgozott módszerét egészséges gyerekek nevelésekor is kipróbálja. Róma külvárosának egyik bérházában hozta létre első óvodáját (Casa dei Bambini) Gyermekek Háza néven. Tapasztalatai alapján 1909-ben kiadott nagysikerű művében, az „Il metodo della pedagogia scientificá”-ban fejtette ki újszerű pedagógiai koncepcióját. Módszerét világszerte nagy elismeréssel fogadták, és hamarosan széles körben elterjedt. Pukánszky Béla - Németh András: Neveléstörténet III. JGYTKF Kiadó, Szeged, 1993. 57-59.p.

[22] Dr. Takács Bernadett: GYERMEK - JÁTÉK - TERÁPIA, OKKER Kiadó Kft. Budapest. 34-35.p.

[23] Celestin Ferinet (1896-1966) a munkaiskola mozgalmának képviselője. Pedagógiája a világ számos országában, így nálunk is meghonosodott. A falusi életmód hatással volt világszemléletének, gondolkodásának alakulására. Pedagógiájának legfontosabb jellemzői: a kísérletező tapogatózás, amely a gyermek természetes kíváncsiságára épít, a szabad kifejezés, és a közösségi élet. Jelszava: „Az élet által az életre nevelni munkával.” Pukánszky Béla-Németh András: Neveléstörténet III. JGYTKF Kiadó, Szeged, 1993.101-103.p.

 

[24] Dr. Takács Bernadett: GYERMEK - JÁTÉK - TERÁPIA, OKKER Kiadó Kft. Budapest,2001. 35.p.

[25] „Az 1919-ben megszületett Szabad Waldorf - iskolák - vagy más elnevezésükkel Rudolf Steiner - iskolák - egységes és részletesen kidolgozott közös tanterv alapján működtek (és működnek ma is), amely alapítójuk Rudolf Steiner sajátos okkult világfelfogásán és embertanán, az antropozófián alapszik.” Pukánszky Béla-Németh András: Neveléstörténet III. JGYTKF Kiadó, Szeged, 1993.64-68.p.

[26] Karácsony Sándor: A magyar demokrácia, Budapest, Exodus 1945.