Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SZEREPHANGSÚLYOS JÁTÉKOK/4 - JÁTÉK A KÖZÖNSÉGNEK

2018.12.26

Játék a közönségnek

 

Fogalmak és a dramatikus viselkedés alakulása[1]

 

Dramatizálás: „más műfajban készült irodalmi alkotások – mesék, elbeszélések – színpadra való alkalmazása.”[2]

„Dramatizálásnak nevezzük azt a játékcselekvést, amikor a gyermek az eseményekben, életszerű helyzetekben, mesékben (történetekben) szereplő alakok személyébe éli bele magát, átéli az eseményeket és egyéni megformálásban színműszerű megjelenítésre törekszik.”[3]

 

A dramatikus nevelés célja

 

A dramatikus nevelés során:

  • felhasználjuk a dramatikus folyamat jellegzetes elemeit, amelyekkel a színházművészet is él.
  • spontán létrejönnek olyan esztétikailag is értékes, színjátékszerű „műalkotások”, melyek közönség előtt bemutathatók, de elsődlegesen nem ez a dramatikus nevelés célja.

 

A dramatikus nevelést a gyerekszínjátszás is felhasználja a színházi képességek fejlesztésében.

  • A gyermek egy-, másfél éves kora körül kezd tudatára ébredni annak, hogy „színpadon van”, azaz érzékeli, hogy hatással van környezetére – tudja, hogy nézik. Egyéves korára játék közben rendszeresen utánozza saját és mások viselkedésének egyes mozzanatait.
  • Kétéves korára már nemcsak egy viselkedéselemet, hanem magukat a személyeket is utánozza. Ezek a gyerek első szerepei. Egyes tárgyakat szimbólumként használ.
  • Hároméves korában már szüleit, testvéreit is bevonja a játékba, utánzásba. Ekkor kezdődik a valódi szerepjáték korszaka. A környezetében élőket utánozza, a mesék, történetek szereplőinek helyébe beleéli magát. Eljátssza az elképzelt eseményeket, képzelete átszervezi a történéseket. Ahogy idősebb, új helyzeteket igyekszik teremteni a játékban. A játékai a szerepjáték eszközeivé válnak.
  • Négyéves a gyermek, amikor kitalál magának figurákat. A megszemélyesített figura különböző, többnyire ellentétes érzelmi állapotait dramatizálja.
  • 4-5 éves korukra viszonylag jól tudnak bábukkal színházat játszani, vagyis a személyes játékot ki tudják vetíteni egy „mintha” színpadi helyzetbe.
  • 5-7 éves kora között fokozatosan megérti a szerepek összefüggését, hétéves korára akár „színházasdit” is játszik. Tudja, melyik szereplő mikor következik. Legkülönbözőbb tárgyakat képes szabadon felhasználni a dramatikus folyamatban.
  • Kilencéves, amikor kezdi belátni, hogy egy szereplőnek sokféle „arca” van.

 

Gabnai Katalin E. J. Lutz nyomán kifejti[4], hogy mi is jellemzi az iskoláskorú gyermekek improvizációs képességét:

  • 6-7 éves (1. osztály) korban a gyermek a játék által ismeri meg a világot. Véget ér a magányos játék. Az improvizáció ekkor még teljesen természetes, a gyerekek nem tartják be a dramatikus formákat. Bárki, bármikor bekapcsolódhat a játékba, vagy akár ki is léphet. A játék utánzás, amely egy történetből, meséből indul ki. Ehhez a történethez mozgásban, beszédben alkalmazkodik. A gyermek hétesztendős korában valóban az, akit vagy amit játszik.
  • A hetedik-nyolcadik évben (2-3. osztály) az improvizáció folytatódik. Gyarapodnak a témák, melyek leginkább a gyerekek saját tapasztalataiban lelhetők fel. Rögtönzéseiknek van kezdete és vége. Megjelenik az írott szöveg alapján történő játék. Ez is az improvizációból nő ki. „Minél kisebb a gyerek, annál kevésbé lenne szabad reprodukált játékot alkalmazni.”[5]
  • A kilencedik életévtől kezd átalakulni az improvizáció. A gyermekekben felébred a kritikai érzék. Felfedezik, hogy játékukkal másokra is hatással vannak. Felébred az önérvényesítés vágya. A csoportok jelentősége növekedik. Kialakul a konfliktus követelménye, s mert az megoldást igényel (a jó győzelmét a rossz felett) – a játék drámai szerkezetet kap.
  • Tíz-tizenegy éves kora előtt úgy játszik a gyerek, ahogy neki tetszik. Később már igényelheti a segítségünket, hogy a szerepet jól alakítsa.
  • A serdülő kor (13-15. életév) erős érzelmi elemekkel bővíti az improvizálást. A drámaiság, az ellentétek kiéleződése, az erős személyiségek, az igazság iránt érzett érdeklődésből ered.

 

Közös dramatizálás

 

Gyülekezeti, iskolai életünk során – sokszor az idő szorításában – kell műsort, programot összeállítanunk, ünnepekre jeles napokra. Egy-egy bibliaismereti vagy történetmondó versenyre, esetleg az iskolai estre keresgélünk, alakítgatunk színdarabot, szereplőket toborozunk, variálunk. Kiosztjuk a szöveget, és kínnal-keservvel megpróbáljuk előad(at)ni a gyerekekkel a színdarabot. Ha a szöveget tudják, nem megy a mozgás; ha ügyesen mozognak, akkor a szövegmondáson kell csiszolni. A végére tanár, diák jól elfárad, ám ha jól sikerül az előadás, mégis örömmel gondolunk vissza a mögöttünk hagyott, munkával teli hetekre.

Ahogy a bábjátéknál, úgy a színdarabok, jelenetek feldolgozásánál is többféle módszer közül választhatunk. Ezek közül az egyik a közös dramatizálás, amelynek eredménye a hitoktató és a gyerekek közös munkájának gyümölcse: a bemutatandó színdarab. Írhatunk mi magunk is színdarabokat, jeleneteket, vagy előadhatunk kötött szövegű, mások által írt darabokat is. Az, hogy melyik lehetőség mellett döntünk, mindig az adott feladat, cél határozza meg: előadásra készülünk, vagy pedig hittanórán szeretnénk egy bibliai igazságot, vagy történetet színdarabbal illusztrálni. Mennyi idő áll rendelkezésünkre? Milyen az osztály, a csoport? Milyen témát szeretnénk feldolgozni? Milyen színdarabunk van hozzá?

A közös dramatizálás, egy-egy történet közös feldolgozása időigényes vállalkozás. Nem megy egyik hétről a másikra. Folyamatos munkát igényel a gyerekek aktív bevonásával. Ha ezzel a módszerrel egyszer feldolgoztunk egy-egy történetet, később is könnyebb a játék, az improvizálás, a magunknak való játék.

Induljunk ki abból a feltevésből, hogy csoportunkkal valamely bibliai (vagy más) történetet) szeretnénk előadni, szeretnénk a dramatizálás eszközeivel megjeleníteni. Mely szempontokat tartsunk szem előtt a történetek kiválasztásánál? Természetesen figyelemmel kell lenni az adott csoport értelmi szintjére, összeszokottságára, az eddigi játéktapasztalataira, életkori sajátosságaira. A tékozló fiú történetét például másként dolgozzuk fel alsó tagozatos (7-10-11 év), másként felsős csoportokkal, középiskolásokkal vagy éppen főiskolásokkal.

A dramatizálhatóság feltételei[6]:

  • Van-e megfelelő drámaisága?
  • Jelen idejű cselekvésábrázolásnak hat-e?
  • Hordoz-e emberi léptékű, emberi mértékű, megváltoztatásra való alaphelyzetet?
  • Színpadi formában megjeleníthető-e?
  • Sűríthető-e térben, időben, szerepekben?

 

Éliás József tanulmányára visszautalva fontosnak tartom hangsúlyozni az elsődleges az élményt: bennünket, pedagógusokat, hitoktatókat megragadott-e a bibliai történet üzenete? Ebben a megragadottságban helyezzük-e színpadra a történetet?

A közös dramatizálás utal arra, hogy a dramatizálást együtt végezzük, együtt dolgozunk a gyerekekkel. Persze nagyon sok munka vár a vezetőre, elsősorban a közös dramatizálás előkészítése, megtervezése, a begyűjtött ötletek rögzítésére, leírása.

Olvassuk el sokszor a történetet. Gyűjtsünk össze magunknak minden információt: pl. kortörténet, nevek, fogalmak. Mit jelenthet ez a történet ma a gyereknek, az ifjúságnak, a felnőtteknek? Melyek azok az élethelyzetek, örök emberi szituációk, amelyek ma is érvényesek és aktuálisak? Jelöljük a történetből azokat a részeket, amelyek kiegészítő játék témája lehet!

 

Péter és Kornéliusz (ApCsel 10) történetének feldolgozása

 

 

A bibliai történetmondó versenyre a megadottak közül Péter és Kornéliusz történetét választottuk ki. A szereplő gyerekek létszáma (5 fő), a játék időtartama (max. 10-15 perc), egy aranymondás, és egy gyülekezeti ének kiválasztása volt még a feltétel. A történet üzenetét az aranymondás foglalta egybe, mely esetünkben: „Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik.” (ApCsel 10:34)

Isten nem, de mi emberek, és a gyerekek is személyválogatók (kivételezők, kirekesztők) vagyunk. Erre a gondolatra építettük fel a kerettörténetünket is, amely bárhol, bármelyik iskolában, osztályban, gyerekközösségben megtörténhet.

 

Játékjavaslatok (Előkészítő eljárások)

 

Előkészítő eljárások azok az (improvizációs) ötletek, amelyek a történetek feldolgozását színesítik.

 

1. Valaki a sarokban áll, a többiek a körben állnak

 

A csoport tagjai suttogva beszélnek arról, akit a sarokba küldtek. Mikor visszajön, elmondják neki, miről beszélgettek. Ez a játék az elhagyatottságról, a kirekesztettségről szól. Mindenki részesüljön ebben az élményben, azaz mindenki álljon egyszer a sarokban. A végén beszélgessünk arról, milyen is volt ott a sarokban? Mire gondoltál, míg a többiek sutyorgását hallottad, de nem értetted?

 

2. Alapvető érzelmek felismerése

 

A történetet elég hosszú. Részekre osztva olvassuk fel a gyerekeknek. Minden egyes rész után a következő kérdéseket tehetjük fel:

  • Mit érezhetett a szereplő (Kornéliusz, Péter, Kornéliusz követei, Kornéliusz vendégei, barátai)?
  • Milyen lenne a mi arcunk, ha ezt éreznénk?
  • Milyen érzéseket éltek át (örömet, éhséget, undort, bizalmatlanságot, bizalmat)?

 

3. Szólánc

 

Mindenki sorban elmondhatja kedvenc ételét. Lehetőség szerint ne ismételjük egymást. Minél több étel neve hangozzék el. A játék végére a gyerekek éppolyan éhesek lesznek, mint Péter.

 

4. Álomjáték

 

A csoport egyik tagja lesz az álmodó. Szembehunyással jelzi a játék kezdetét. Amikor kinyitja a szemét, akkor kezd álmodni.

„Álmában” társai eljátszanak neki egyenként vagy együtt valamit. Végül az álmodó megint lehunyja a szemét, ezzel jelzi, hogy álma véget ért. Ezután elmeséli, mit „álmodott”, amit össze lehet vetni az eljátszottakkal.

Történetünkhöz híven ne akármit játsszunk el, hanem ha Kornéliusz „álmodik”, (tudjuk, hogy a Bibliában nem álomról van szó, hanem látomásról), akkor látja Pétert jönni hozzájuk, ugyanígy látja Péter Kornéliuszt.

 

5. Képzeljük el, hogy különböző dolgokat kell megfognunk

 

Melyek azok, amelyek

  • kellemes érzést váltanak ki pl. egy labda, játékfigura,
  • undort keltenek bennünk pl. ragacsos labdák (ma lehet kapni).

 

Cél, hogy a gyerekek azt az érzést érezzék, amelyet Péter átélt a tisztátalan állat láttán.

 

6. Bizalomerősítő, kapcsolatfejlesztő játékok

 

Nagyon sok gyakorlatot lehet találni ebből a játékfajtából, amely illik történetünkhöz.

 

7. Kapcsolatteremtés zenére

 

Zene szól magnóról, megnyugtató, klasszikus zene, zenekari darab Monteverditől vagy Mozarttól. A gyerekek szabadon mozognak a zenére (lazítás). Csak arra kell ügyelniük, úgy libbenjenek, sétáljanak, forogjanak a teremben, hogy véletlenül se érintsék meg egymást. Majd váratlanul lenyomjuk a magnó gombját, a zene elhallgat, s a játszó gyerekek belemerevednek abba a pozícióba, amelyben a csend találja őket (koncentráció). Majd tovább szól a muzsika, s a gyerekek úgy mennek el egymás mellett, hogy súrolják egymás vállát. Ismét csend, bemerevedés. A további zene alatt mindenki párt keres magának, és megfogják egymás kezét. De csak a kisujjak kapaszkodnak egymásba (érzékelés – kapcsolatteremtés). Innen a játék több irányba mehet. Például egymással szembefordulva tükörjátékot játszanak. Vagy táncos mozdulatot tesznek, amit a másik tükörszerűen utánoz.

 

Nagyon sok feldolgozás él narrátor (elbeszélő, mesélő) alkalmazásával. A narrátor gyengíti a történet feszültségét. Amit lehet, játsszunk el, és csak azt mondassuk el a narrátorral, amit képtelenek vagyunk megjeleníteni. A fenti történet feldolgozásakor éltem a narrátor szerepeltetésének lehetőségével.

 

Megismerkedés a történettel

 

Megkérjük a gyerekeket, hogy egy lapon rajzban jelöljék, milyen helyszínek és szereplők szükségesek a játékhoz.

 

1. Szereplők:

  • Kik a kihagyhatatlan szereplők?
  • Kik azok, akik még megjelennek, de a történet lényege szempontjából kihagyhatók?
  • Kik azok a figurák, akik esetleg többszörözhetők? (pl. Mózes történetében a rabszolgák, a nép, az egyiptomi katonák stb.) A történetet öt szereplővel kellett megoldanunk, ezért a szereplők kibővítését a bábjáték lehetősége adta. A kerettörténet szereplői „átváltoztak” a bábuk segítségével a Bibliai történet szereplőivé.
  • Kik azok, akiket nem említettünk, de a játékba kívánkozó alakok és a későbbi színpadi játék teljességét segíthetik elő? Itt olyan történetekre gondolok, ahol a történésekről a Biblia nagyon szűkszavúan beszél. A kiegészítésre szoruló történetek mellett vannak olyanok is, amelyeket rövidíteni kell. De ne képzeljük bele azt, amit a Biblia nem mond el. (Tábita feltámasztása című történethez például feltétlenül kell egy keret, és egy-két játékba kívánkozó alak.)

 

2. Helyszín:

  • A szereplők után jelöljünk meg helyszíneket, amelyek a játékunkban, jeleneteinkben előfordulnak.
  • Melyek a legfontosabbak, melyek a kihagyhatók?
  • Nagyobb gyakorlattal rendelkező csoportok képesek ekkor már a díszletekben is gondolkodni. Milyen háttérrel és hogyan képzelik el a történet helyszíneit? (Ez még nem a konkrét díszlet megtervezése.)

 

Némajáték

 

Próbáljuk meg szöveg nélkül, csak mozgással előadni a történetet. (Ehhez nagy segítség, ha a történet ismertetése előtt az ún. előkészítő eljárásokban játszottunk egyszerű gyakorlatokat a gyerekekkel.) „Az első némajáték során pillanatok alatt lefut a cselekmény. Ez a szakasz épp csak az árok előkészítésének felel meg, melyben majd a szöveges játék hömpölyöghet. A mozgás utat csinál a beszédnek.”[7]

Második osztályos gyerekekkel Tábita (Péter Joppéban) történetét dolgoztuk fel. A bemutató után egy-két hónappal kértem őket, hogy játsszuk el újra a történetet. Kíváncsi voltam, ki mire emlékszik még. Volt olyan, aki a mozdulatokra jobban emlékezett, mint a szövegre. Azt nem tudta mit mondott, de azt, hogy mit tett, azt igen. Elég volt egyszer elmondani a szövegét, már emlékezett is rá.

„Érdemes lenne egy kiáltványt intézni a drámatanárokhoz, valahogy így: Becsüljék meg a némajátékot! Győződjenek meg a mozgás elsődlegességéről, s mindig ebből induljatok ki, mert ha a szóban bíztok, az általatok összetákolt színjáték szétesik, és nem lesz ember, akinek öröme teljék benne”[8] – írja Gabnai Katalin.

 

Első szövegezés

 

A némajáték után a szöveges jelenetek következnek. Ha nem mennek, akkor különböző játékkal, gyakorlattal, némajátékkal próbálkozzunk újra.

Mint minden játéknál, minden szakaszt megbeszélés követ (részletesen lásd a következő fejezetben). A megbeszélés a dramatikus nevelés és egyben a drámajáték egyik alapvető eszköze. Sokszor feleslegesnek, elhagyhatónak, jelentéktelennek tekintjük. Nem hosszú beszélgetések ezek, de hozzá tartoznak a történet feldolgozásához. A gyerekeknek is lehetnek ötleteik, és el is mondják. Boldogok, ha hallgatunk rájuk. Sokszor olyasmi jut az eszükbe, ami egy felnőttnek talán nem.

A jelenetek ismétlésekor változtassuk a szereplőket. Mindenki minden szerepet a lehetőségekhez mérten próbáljon ki. Amennyiben lehetőségeink engedik, igyekezzünk kettős szereposztással készülni az előadásra. Nagyon sok gyerek az izgalom miatt megbetegszik a bemutató előtt.

 

A kidolgozás

 

Ha az ezt megelőző időszakban éltünk a gyakorlatok, játékok adta lehetőségekkel, sőt eljutottunk odáig, hogy bizonyos alaphelyzeteket improvizáltunk, akkor nagyban megkönnyítettük a dolgunkat. A mostani alakításhoz szükséges elemek nagy részét csak beemeljük az előző gyakorlataikból, s a gyerekek ezeket beépítik a játékba.

A koncentrálás segít megtartani a vezérgondolatot, de segíteni is kell az improvizálást, a rögtönzést. A játék anyagát meg kell szervezni, elrendezni a részeket, a kellő arányokat megteremteni. Ki kell jelölni néhány támpontot, melynek érintésével a rögtönzéses játék célba ér. „Az improvizatív előkészítés egyik legnagyobb előnye, hogy az egész együttest felelőssé teszi a játékért. A rögtönzés sodrásában pedig egyik pillanatban sem szakadhat ki a játékból, nem lehet mással foglalkozni, végszóra várva.”[9]

A játék kidolgozott változata azokból a szerencsés próbálkozásokból tevődik össze, amelyek a rögtönzések során születtek. Jó, ha ezeket feljegyezzük. A bolond és bölcs házépítő feldolgozásakor többször próbálgattuk a szelet. A legjobb az lett, amikor az egyik fiú, elkezdett pörögni, „mint a szél”, levert mindent, ami az útjába került.

 

Végső simítások

 

Ugyanilyen módon készíthetjük elő a kötött szövegű, mások által írt darabokat is. Ekkor a munka végső szakaszába az író által megírt szövegeket építjük be a játékokba.

Mielőtt a játék közönség, esetleg zsűri elé kerülne, hívjunk vendégeket a próbákra. A látvány, díszlet, zörejek, zenei hatások megkomponálásának legfontosabb szabálya a stiláris egység.

 

 

Péter és Kornéliusz látomása

 

Szereplők

Tanító néni

Lány 1, 2, 3

Fecó

Bábok Péter, Kornéliusz, Katona (Kornéliusz követe), angyal.

 

Helyszín

Iskola udvara és osztályterem.

 

1. Jelenet

 

Lányok ugróiskolát játszanak az udvaron. A tanító néni messziről figyeli őket. Egy kisfiú, aki nemrég jött az osztályba egyedül van, szeretne velük játszani.

 

Fiú:

Lányok szeretnék én is játszani! Megengeditek?

Lányok:

Nem!

Lány 1:

Elegen vagyunk nélküled is!

Lány 2:

Mi ilyenekkel, mint te, nem játszunk együtt!

Lány 3:

Keress magadhoz illő társaságot!

(A fiú lehajtott fejjel elballag, közben becsengetnek. Az osztályban leülnek, eggyel több üres szék van. A tanító néni bejön és köszönti a gyerekeket.)

Tanító néni:

Áldás, békesség!

Gyerekek:

Áldás, békesség!

Tanító néni:

Énekeljük el a múlt órán tanult énekünket!

Ének:

Isten szívén megpihenve forrjon szívünk egybe hát…

Tanító néni:

Mielőtt elmondanánk a múlt órán tanultakat, szeretném, ha új ülésrendet készítenénk. Fecó ülj Dóra mellé!

(Dóra rögtön elhúzódik mellőle duzzogva.)

Lány 3:

Én nem szeretnék mellette ülni!

Tanító néni:

Láttam a szünetben, hogy Fecó szeretett volna veletek barátkozni, játszani, de ti elküldtétek.

Lány 2:

Barátkozzon inkább másokkal.

Lány 1:

Mi ilyen gyerekekkel nem barátkozunk.

Lány 3:

Mi hárman, nagyon jó barátnők vagyunk, együtt tartjuk a születésnapunkat, mindenhova együtt megyünk. Anyukám is azt mondta, hogy Fecó nem közénk való, mert…

Tanító néni:

Nem fejezted be a mondatot. Miért nem?

Lány 3:

Azért mert ők mások, mint mi. Mi együtt tartjuk a születésnapunkat, mindenhova együtt megyünk. Ő még szép ruhákban sem tud járni. Tessék nézni, a cipője is milyen? Barátkozzon a hozzá hasonlókkal, azokkal, akik olyanok, mint ő!

Tanító néni:

Nemrég tanultunk egy történetet, és akkor beszélgettünk arról, hogy Isten nem személyválogató. Szomorú, hogy különbséget teszünk egymás között. Csak azt akarjuk szeretni, és azzal barátkozni, aki olyan, mint mi vagyunk. Bizony ebben felnőttek és gyerekek egyformák.

Lány 3:

Péterről tanultunk, és arról, hogy zsidó ember nem lépett be pogány ember házába. De Isten látomásban figyelmeztette Pétert, hogy menjen el egy pogány százados házába.

Tanító néni:

Ha így emlékszünk a történetre, akkor játsszuk el. Válasszon mindenki magának bábut. Ki, mi szeretne lenni? Én leszek az elbeszélő, jó?

Lány 3:

Én leszek Péter.

Fecó:

Én Kornéliusz szeretnék lenni…

Lány 1:

Én a küldött szerepét vállalom.

Lány 2:

Én pedig az angyal leszek.

Tanító néni:

Akkor üljünk le ide. (Letelepednek a plédre.)

(Kartondoboz lakóháznak.)

Elbeszélő:

„Élt Cézáreában egy Kornéliusz nevű férfiú, az úgynevezett itáliai csapat századosa. Kegyes és istenfélő ember volt. Egyszer látomásban világosan látta, hogy Isten angyala bemegy hozzá.

Angyal:

Kornéliusz!

Kornéliusz:

Mi az, uram?

Angyal:

A te imádságaid és alamizsnáid felszálltak Isten elé. Küldj Joppéba embereket, és hívasd magadhoz Simont, akit Péternek hívnak. Egy Simon nevű tímárnál szállt meg. A háza a tengerparton áll.

Kornéliusz:

Brutus! Igyekezz Festussal együtt Joppéba. Keressétek meg Simon tímár házát a tengerparton, és hívjátok el hozzám Pétert, aki ott vendégeskedik. Én felkészülök arra, hogy illendőképpen várjam.

Elbeszélő:

Míg a katonák úton voltak, és a város felé közeledtek, Péter déltájban a ház felső részére ment imádkozni. Éhes lett, és amíg az ételt készítették, látomása volt. Látta, hogy az ég megnyílik, és egy lepedő lassan ereszkedik le a földre. Ebben ott nyüzsgött a föld mindenféle négylábú állata, csúszómászók és az égi madarak.

Angyal:

Péter! Kelj fel, vágd le és egyél!

Péter:

Semmiképpen sem Uram, mert én soha semmiféle tilalmast vagy tisztátalant nem ettem!

Angyal:

Amit Isten tisztává tett, azt te ne tartsd tisztátalannak.

Elbeszélő:

Ez pedig három ízben történt így, s azután az edény eltűnt az égben. Amint Péter magában tűnődött, hogy mi lehet ez a látomás, Kornéliusz követei ott álltak a kapu előtt.

Katona:

Itt lakik Simon, a tímár? Vendégeskedik itt egy Péter nevű ember?

Angyal:

Péter, ezek a katonák téged keresnek. Kelj fel, és menj el velük, mert én küldtem őket.

Péter:

Én vagyok az, akit ti kerestek! Mi járatban vagytok?

Katona:

Kornéliusz százados igaz és istenfélő ember, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson téged a házához és hallgassa meg, amit mondasz neki.

Elbeszélő:

Másnap pedig felkelt Péter és elment velük. A következő napon értek Cézáreába. Kornéliusz összegyűjtötte rokonait és jó barátait, és már várta őket. Kornéliusz eléje ment, és a lábához borult.

Péter:

Kelj fel, én magam is ember vagyok. Ti tudjátok, mennyire tilalmas zsidónak más nemzetbelivel barátkozni, vagy a küszöbét átlépni. De nekem az Isten megmutatta, hogy senkit se mondjak tisztátalannak, ezért hívásodra azonnal eljöttem.

Kornéliusz:

Mindnyájan az Isten színe előtt állunk, hogy meghallgassuk mindazt, amit az Úr parancsolt nekünk.

Péter:

Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik.” Most értem igazán az igét is, amelyet Izrael fiainak küldött, mikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő mindeneknek Ura. Mi vagyunk ennek a Krisztusnak a tanúi. Megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népeknek az Ő evangéliumát.

Elbeszélő:

Még beszélt Péter, amikor leszállt a Szentlélek mindazokra. Kornéliusz pedig a háza népével együtt megkeresztelkedett.

(Csengetnek. A gyerekek leteszik a bábukat. Tanító néni feláll.)

Tanító néni:

Köszönöm, a játékot, s hogy együtt újra átélhettük a történetet. Menjetek, kicsengettek.

Lányok (1-2):

(Rögtön szaladnak az ugróiskolához, de az egyik lány odamegy Fecóhoz)

Lány 3:

Gyere, te is játssz velünk!

Fecó:

Köszönöm. Még nem ismerek senkit ebben az iskolában.

Lány 2:

Ne haragudj, hogy elzavartunk. Most te következel.

Lány 1:

Ha elengednek, akkor gyere el hozzánk ma délután, és mesélj magadról.

(Fecó is beáll játszani.)

 

 

Ez tehát a közös dramatizálás javasolt menete a felhasznált szakirodalom, és eddigi próbálkozásaim alapján. Ebben ötvöződik a drámajáték és a dramatikus nevelés minden eleme, a színjátszással (színházi forma). Ha szeretnénk, hogy a közös munka élmény legyen a gyerekeknek, nekünk felnőtteknek és majd a közönségünknek is, akkor bátran kísérletezzünk ezzel a lehetőséggel, mert megéri.

 

[1] GABNAI, i.m. 186.

[2] Magyar Irodalmi Lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963.

[3] MASZLER, i.m. 86.

[4] GABNAI, i.m. 187.

[5] GABNAI, i.m. 188.o.

[6] GABNAI, i.m. 161.

[7] GABNAI, i.m. 170.

[8] GABNAI, i.m. 121.

[9] GABNAI, i.m. 171.