Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


LORÁNTFFY ZSUZSANNA ÉLETE

LORÁNTFFY ZSUZSÁNNA

(1600-1660)

(Forrás: GYÖRGY ANTAL: A HIT PÉLDAKÉPEI, EGYHÁZTÖRTÉNETI OLVASÓKÖNYV, KÁLVIN KIADÓ, BUDAPEST, 2004, 247-257.o.)

 

 

 

„Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” (1 Mózes 2,18)

Amikor hithősökről beszélünk, legtöbbször férfiakat állítunk példaképül. Hős lelkű asszonyokról kevés szó esik. Pedig minden nagy ember mellett ott állt- és áll ma is – egy rendkívüli asszony. Sokszor alig észrevehető módon, a háttérbe húzódva, mégis valóságosan mint harcostárs, imádkozó testvér, vagy szenvedéseinek megosztója. Sok férfi nem jutott volna abba a magasságba, ahová felemelkedett, ha nem lett volna biztatója, ihletője egy kiváló asszony.

A sok fénylő csillag között talán a legfénylőbb Lorántffy Zsuzsanna alakja, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem hitvese. Ez a páratlan gazdag életet egy rövid életképbe összefoglalni szinte lehetetlen, mégis megpróbálom egy-két vonását úgy megrajzolni, hogy serkentő példa legyen számotokra.

 

Gyermekkora

A sárospataki vár tornyán vígan lobogtatta a szél a Lorántffyak hárslevelű címeres zászlóját. A városfalakon tarackok (ágyúk), durrogásuk jelzi, hogy örömnapra virradt a vén pataki vár. lakodalomra gyülekezik a rokonság, ismerősök, jó barátok népes serege. Őket köszönti az ágyúszó. A megözvegyült Lorántffy Mihály úr, asszonyt hoz a házhoz. A tágas várudvarra egymás után gördülnek be a díszes batárok (zárt utazókocsik). ünneplőruhás asszonyságok, vidáman kacarászó lányok szállnak ki a kocsikból. Ruhájukat, hajukat igazgatják, s boldogan ölelkeznek össze a régen látott rokonnal, ismerősökkel. A férfiak, különösen az ifjabbja, lóháton rúgtat be a várkapun. Az udvarmester és felesége nagy tisztelettel fogadja az egyre özönlő vendégsereget és igazítja el: ki, hova szálljon. A férfiak nagy léptekkel igyekeznek a tágas ebédlő felé, ahonnan halk muzsikaszó és poharak csengése jelzi, hogy elkezdődött már a nagy vigasság. Lorántffy Mihály és ifjú márkája, Andrássy Kata sugárzó arccal fogadják jókívánságaikat. Az étekhordó inasok nagy kancsókban hordják a finom nedűt, Tokaj termését. Az asszonyok a terem egyik sarkába húzódva tárgyalják a családi eseményeket. Néha csak egy-egy szó vagy félmondat hallatszik a zsivajban: „azt beszélik…” vagy „hallottad…? ”, és máris két-három asszonyfej összehajol. A zenészek halk muzsikáját néha-néha egy-egy erős férfikurjongatás szakítja meg, ahogy a kupáját magasra emelve élteti az új párt:

  • Adjon az Úristen Mihály bátyánknak hosszú életet, az ifjú menyecskének fiúgyermeket!
  • Éljen!...éljen! – visszhangzik a hatalmas terem.

Az asszonyok is abbahagyják a sugdolózást. Mágócsiné asszony odahajol Bakosné, azaz Lorántffy Orsolya asszonyhoz:

  • Hamar elunta őkelme az özvegységet! Hány éve temettük a ház asszonyát?
  • Bizony már három éve… Meg kell érteni Mihály öcsémet: két lánykával magára maradt, Susánkával és Márikával. Mindkettő gyermek még, anya kell nekik is, … aztán…, leginkább fiú utód kellene, mert, ha öcsém meghal, vele vész a Lorántffy nemzetség is.

Beszélgetésüket Sepsi Laczkó Máté tiszteletes, a Lorántffyak udvari papja, a gyerekek nevelője szakítja félbe:

  • Bocsásson meg, Orsolya asszony, hogy zavarom, de nyugtalanít, hogy nem látom a lánykákat.
  • Szegény Susánka még mindig az anyját siratja. Fáj neki ez a nagy vigasság. Talán most is a kápolnában van, ahová boldog emlékű anyját temettük.

 

A gyászoló kislány

Az udvari lelkész otthagyja a lakodalmasokat. Végigsiet a tágas udvaron, ahol a cselédség nyálát nyelve lesi, mikor sül meg a nyársra húzott ökör. A tiszteletes szívét már régóta nyugtalanítja a kis Zsuzsanna szűnni nem akaró gyásza. Mintha a szívét temettél volna el édesanyjával.

Valóban ott találja őket a kápolnában. Szelíden átöleli Zsuzsanna vállát.

  • Kislányom, megértem szomorúságodat. Én is veled bánkódom, de ez a gyász nem tarthat örökké…

A lányka lehajtja a fejét, és megerednek a könnyei…

  • Te mindig szorgalmas, jó kislány voltál…, szeretted a Bibliát is olvasni. Emlékezz csak az angyal szavára, mit mondott a halott Jézust kereső asszonyoknak: „Mit keresitek a holtak közt az élőt?” – a te édesanyádat ne itt keresd a kriptában. Ő ott van az Isten angyalai között!

A kis tizenkét éves gyermek nyíló szemmel néz lelkipásztorára.

  • Valóban ott van? – kérdezi frissülő reménnyel.
  • Biztos lehetsz benne. Édesanyád mélyen hívő, igaz szívű asszony volt. Az Úr Jézus azt mondta: „Aki énbennem hisz, ha meghal is él.” (János 11,25).

Zsuzsika könnyei lassan felszáradnak.

  • Gyertek – mondja Laczkó Máté, megfogva a leánykák kezét -, legyetek részesei édesapátok örömének. Ez a nap örömnap. Ha Isten is úgy akarja, most már nem lesztek árvák. Anya helyett, anyát kaptok.

 

Második árvasága

 

A nagy vigasság három napig tartott. Aztán a vendégek búcsúzkodni kezdtek, s végül az utolsó kocsi is kigördült a várkapun. Az élet visszazökkent a megszokott kerékvágásba. Zsuzsanna gyermeki bizalommal közeledett mostohaanyjához, de az ridegen elzárkózott tőle, így hát továbbra is árva maradt. A két gyermek egymáshoz bújva keresett vigasztalást. Zsuzsánna mégsem volt egészen vigasztalan. Erős hite, amit még édesanyja oltott szívébe, biztos támaszt adott árvaságában. Ez a hit a mindennapi bibliaolvasásából újult. Apja alig ért rá velük foglalkozni. Nagyon lekötötte őt a kiterjedt uradalom gondja-baja. Aztán az utóbbi időben sokat betegeskedett. Zsuzsánna ilyenkor leült apja ágya mellé, megfogta a kezét, és biztató szóval vigasztalta. Lorántffy Mihály hol jobban lett, hol rosszabbul, végül az orvosok minden praktikája hiábavalónak bizonyult.

  • Kislányom – mondta egyik este a nagy beteg -, érzem a halál közelségét. Mintha édesanyád hívna. Ha magatokra maradtok, vigyázz a kishúgodra. Légy anyja helyett anyja, mert úgy látom, hogy mostohaanyád nem sokat törődik veletek.
  • Ó, édesapám, ne búsítsa szívemet ilyen beszéddel – mondta szemrehányóan Zsuzsanna-, hiszen alig múlt ötvenéves.
  • A halál nem az életkor szerint válogat gyermekem. Majd Orsolya  nénéd gyámod lesz, amíg férjhez nem mész.

Zsuzsanna érzékeny szíve megérezte, hogy ezek a szavak búcsúszavak. Most lesz igazán árva, ha anyja után apja is elmegy, a minden élők útján. A gyászeset hamarább bekövetkezett, mint ahogy gondolták. Lorántffy Mihályt nagy pompával temették szerető hitvese mellé. Az ősi címert megfordították, mert vele a Lorántffy família utolsó férfi tagja is kihalt. Zsuzsánna tizennégy éves volt ekkor, kishúga, Mária pedig tíz. A gyámság gondja a legközelebbi rokona, Bakosné asszonyra hárult. A kiterjedt rokonság, atyafiság betelepedett a pataki várba. Egymással marakodva osztozkodtak a Lorántffy vagyonon. A megözvegyült Andrássy Kata jól felpakolva, otthagyta a várat, mit sem törődve a két árvával. A nagynéni, mérges sárkányként, védte az árvák jussát, de a túlerővel nem bírt. Végül is jobbnak látta, ha kitér előlük. A lánykákat kocsira rakta, és elköltöztette őket a Bakos-házba. Amikor a kocsi éppen indulóban volt, az öreg várnagy odalépett a kislányhoz, és fülébe súgta:

  • Cseppet se féljen, kisasszonykám, a vár igazi kincseihez nem férhet hozzá a kapzsi népség. Jól eldugtam, és csak én tudom, hogy hova.
  • Köszönöm, Simonyi bácsi, Isten áldja meg hűséges szívét.

 

Mátkasága

 

Teltek-múltak az évek. Zsuzsannát az árvaság és a gyász korán felnőtté érlelte. Tizenhatéves korára szép nagylánnyá serdült. Szépsége, szelídsége, mély vallásossága sok ifjút vonzott a Bakos-házhoz. Az ő gondolati azonban csak egy ifjú felé szálltak, Rákóczi György ónodi várkapitány felé, akti kora gyermeksége óta ismert. Rákóczi gyakori vendég volt a pataki várban, s a kislány szíve úgy vonzódott hozzá, mintha édes bátyja lett volna. közös volt a sorsuk, hiszen mindketten korán árvaságra jutottak. Valahogy megérezték, hogy összetartoznak. Így Zsuzsanna számára valóban a boldogság kapuja nyílt meg, amikor Rákóczi feleségül kérte. Mátkaságuk ideje a boldog tervezésé volt.

  • Sohasem felejtem el – mondta egyik alkalommal Zsuzsánna-, hogy kislány koromban kegyelmed vitt fel édesanyám ravatala mellől a szobámba. Sírva aludtam el, mert úgy éreztem, hogy a szívemet is koporsóba tették anyámmal. Reggel aztán csoda történt. Az őrangyal visszahozta azt a gyémántköves gyűrűt, amit édesanyámtól kaptam a születésnapomra. Még a szülővárosomban, Ónodon vesztettem el. Ugye, maga találta meg, kegyelmed volt az őrangyal?

Rákóczi mosolyogva húzta magához piruló menyasszonyát.

  • Igen, én voltam. De ezután te leszel az én őrzőangyalom.

Esküvőjükön ott volt a fél ország. Maga Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is részt vett az ifjú pár örömében. Ritkán hangzik el olyan igaz szó, mint amikor Zsuzsánna kimondta:

  • Szeretem, és hűséges segítőtársa leszek. Isten engem úgy segéljen!

Valóban azzá lett. Sőt több is: őrzőangyala, tanácsadója, küzdőtársa, vigasztalója.

 

A feleség

 

Mihelyt a kapzsi atyafiság kitakarodott Sárospatakról, az ifjú pár beköltözött a várba, és ettől fogva ez lett számukra a kedves otthon, a meleg fészek, ahová mindig visszatértek megpihenni.

Házasságuk második évében öröm és bánat egyszerre érkezett hajlékukba. Megszületett az első gyermek, a nagyon várt fiúcska. Örömüket azonban befelhőzi a vallásháború vészhíre. A cseh protestánsok, szabadságuk és vallásuk védelmében, fölkeltek a Habsburgok elnyomó törekvéseivel szemben. A császár tanácsadóit elkergették, az ellenük küldött seregeket sorra megfutamították. Végül azonban a fehérhegyi csatában döntő vereséget szenvedtek, s a császár zsoldosvezére, Wallenstein végigdúlta Csehországot (1620).

Hazánkban is megindult a protestánsok üldözése. Egymásután mentek a segélykérő hívások Erdély fejedelme felé. „Jöjj Bethlen Gábor, ne engedd eltaposni keresztyén hitünket!”

A meginduló hadjárat Rákóczit is elszólította ifjú hitvese mellől. Így többet volt távol, mint szeretett párja mellett. Más asszony bizonyára siránkozott volna, hogy elhanyagolják, Zsuzsanna azonban erős lelke gazdagságával betöltötte az egyedüllét idejét. Ott voltak kicsi gyermekei, és ott volt a nagy kiterjedésű gazdaság erős gazdagság (Rákóczinak 3 vármegyéni birtoka volt). Akármilyen távol voltak is egymástól, a lovasposta állandóan jött-ment, hozva a híreket, vive jó szót, a biztatást. Leveleikből árad a gondos figyelem és az óvó szeretet.

  • „Azt nem mondanám édes uram, hogy nem búsulnék, de kegyelmedért való rettegésem nagyobb annál… De mindezekben a kegyelmes Istenünkben bízom, hogy Őfelsége gondját viseli mindenben.”

A hadszíntérről néha baljós hírek érkeznek, hiszen a hadiszerencse forgandó. Hol az élelem fogy el, hol a lőszer kevés, a ragály is tizedeli a hadbavonultakat. Jön a levél a háborúból:

  • „Én gondos asszonyom, öntess ágyúkat a pataki műhelyben, mert sok ágyúnk megrepedt. A malmok őröljék a salétromot, mert fogytán a puskapor is. Aztán küldjél a te gyógyító füveidből is, mert sok a beteg. És az élelemről se feledkezzél meg, mert a hősiességhez tele gyomor kívántatik.”

A megbízatást gyorsan és pontosan intézi Zsuzsanna asszony, s máris küldi hatalmas társszekereken az utánpótlást, hogy férje serege semmiben se szenvedjen  hiányt. Micsoda férfit próbáló munka ez, és mindezt egy gyönge asszony végzi, ezer más gondja mellett. A fegyver és az élelem mellé megy a buzdító jó szó:

  • „A bajoknál nagyobb az Isten, és az Ő gondviselésében és áldásában nem csalatkozhatunk.”

 

A fejedelemasszony

 

Bethlen Gábor halála után – az alkalmatlan trónkövetelőktől megszabadulva – Rákóczi György foglalja el a fejedelmi széket. Lorántffy Zsuzsanna mint fejedelemasszony is méltó társa férjének. Továbbra is csendesen háttérben marad, de okos, jó tanácsaival segíti férjét  a kis Erdélyország ügyeinek bölcs intézésében. Udvartartásuk példamutatóan egyszerű. kerülnek minden fényűzést, hivalkodást. Asztaluknál éppúgy helyet kap az egyszerű lelkipásztor, mint az előkelő úr. Nem rendeznek nagy lakomákat, víg mulatságokat. Nem annyira finom falatokkal táplálják magukat, hanem inkább a tudomány és vallás dolgainak megtárgyalásával.

Rákóczi elérkezettnek látja az időt, hogy a harmincéves háborúba bekapcsolódjék, és a császárt megszorítsa. Sikerül is hadaival egészen Bécsig nyomulnia, és a linzi békében (1645) az ország vallásszabadságát erős alapokra helyeznie.

A nemzet és a vallás szabadságáért vívott háborúi korán megtörték Rákóczi életerejét. Halálos ágyán megköszöni feleségének azt a sok jót, amit ez az erős lelkű asszony nyújtott neki. Így búcsúzik:

„Édes atyámfia, szerelmes feleségem, nékem megbocsáss, amit együtt laktunkban vétettem volna is, mert én is csak ember voltam. Arról bizonyságot teszek Isten és az Ő szent angyalai előtt, mitől fogva Isten összehozott bennünket, se szebbet, se okosabbat, se gazdagabbat náladon kívül, nem láttam. Köszönöm, édesem, a hozzám való igaz szeretetedet, kiért a teremtő Isten mind lelkedben, mind testedben áldjon meg, s a jövőben is, az örök dicsőségben egymással egyesítve is, dicsérhessük a mi jó Istenünket.”

Lehet-e ennél ékesebb bizonyítvány arról, hogy ki volt Lorántffy Zsuzsanna? Az a harminckét esztendő, amit Isten számukra e földi vándorlásban adott, nem volt egyéb, mint szüntelen igyekezet arra, hogy egymást boldoggá tegyék.

 

Az özvegy

 

Férje halála után György fia veszi át a fejedelmi pálcát, ő pedig Zsigmond fiával hazaköltözik szeretett otthonába, Sárospatakra. A gyászra nemsokára új gyász következik. Huszonkilenc éves korában meghal küzdelmeinek megértő társa, nagyon szeretett fia, Zsigmond. A mély gyász azonban nem töri össze. Eddig is az egyházáért való szüntelen fáradozás töltötte be életét, most egészen ennek szenteli minden idejét. Harangokat öntet, úrasztali terítőket, bibliákat adományoz, lelkészeket segélyez, ifjakat taníttat.

Legkedvesebb iskolája a sárospataki iskola volt. 1650-ben meghívja a főiskola tanári székébe Coménius Ámost.

„Meghívunk téged – írja Coméniusnak – abból a célból, hogy nekünk a pataki iskola jobb karba állításában …segedelmünkre légy, és itt nálunk mutasd be a te világszerte híressé lett kitűnő munkádat.”

Coménius vállalja a feladatot, és az alatt a négy év alatt, amit Patakon töltött, európai szinte emelte a pataki főiskolát. Hogy az ellenreformáció, amit az uralkodó tűzzel-vassal támogatott, a 18. századig nem tudott diadalmaskodni hazánkban, abban jelentős szerepe van a sárospataki főiskolának is.

Lorántffy Zsuzsanna hatalmas jövedelmét, amelynek összege meghaladta az évi 10 milliót, teljes egészében az egyházak és iskolák támogatására fordította.

  • „Mi csak sáfárai vagyunk földi javainknak – mondta nemegyszer – az Úristen a tulajdonos.”

Az egyszerű nép értékeit korán felismerte, és a puritanizmusnak – amit méltán nevezhetünk az első magyar református ébredésnek – hatására igyekezett őket bevonni az egyház vezetésébe. Ez a mozgalom Angliából indult ki, és hazai jeles képviselői: Tolnai Dali János sárospataki rektor és Medgyesi Pál, a fejedelemasszony udvari papja számos újítást igyekezett bevezetni az egyház vezetésébe és a hitélet ébresztésére. Megszervezték a falusi népiskolákat. Latin helyett magyarul kezdtek tanítani. A nép kezébe építő irodalmat adtak, és hozzáfogtak a nagy Biblia-hiány pótlására (Várad 1660). Mozgalmuk sok követőre talált, de még többen voltak, akik ellenezték. A hagyományokhoz szigorúan ragaszkodó ortodoxia perbe fogta az újítókat, Tolnait megfosztották állásától, és börtönbe zárták. Lorántffy Zsuzsanna azonban kiszabadította, és védelmébe vette üldözött papjait. Tervét, a presbitérium felállítását azonban nem sikerült megvalósítania.

Bibliás mély hite, és buzgó vallásossága a tollat is kezébe adta, hogy védje az ellenreformációs támadásokkal szemben református egyházát (Mózes és a próféták). Élete vége felé neki is fel kellett vennie az anyák fájdalmas mártírkoszorúját. György fia a lengyel korona megszerzéséért esztelen háborúba kezdett, ami az erdélyi hadsereg teljes pusztulásával, és a fia korai halálával végződött. Ez a gyászos esemény őt is sírba vitte.

Lorántffy Zsuzsanna szent életű asszony volt. Milyen jó, hogy nekünk ilyen szentjeink vannak, akiket nem emberek avatnak szentté, hanem maga az Úr Jézus, aki bizonnyal eltette számára az igazság koronáját. Ezt a csodálatosan gazdag életet jeles papköltőnk, Tompa Mihály jellemezte legtalálóbban „Lorántffy Zsuzsanna emlékezete” c. versében:

„Korát megelőzte, mint égen a tündöklő hajnalcsillag a napot,

hogy akkor is ragyogjon, éljen, midőn a Nap lenyugodott.”

 

KÉRDÉSEK:

  1. Hol van Sárospatak, ahol Lorántffy Zsuzsánna gyermekkorában élt?
  2. Hány éves volt, amikor édesanyja meghalt? Ki vigasztalta árvaságában? Ki volt a nevelője,
  3. Apja korai halála után ki vette gondjaiba?
  4. kihez vonzódott már gyermekkora óta? És kinek lett a felesége?
  5. Mint asszony, hogy viselte az egyedüllétet?
  6. Milyen volt, mint fejedelemasszony?
  7. Rákóczi György halála után hová költözött?
  8. Az özvegység idejét mivel töltötte?
  9. Kit hívott meg a pataki főiskola élére?
  10. Mi volt a puritanizmus, és kik voltak fő képviselői?